Átlagos napra ébredtünk, egyre jobban tűzött a nap, ebből következőleg a napok mennyisége a vakációig arányosan csökkent a ruhák számával és hosszával. A lányok mind miniszoknyákban, néhol nagyon rövid nadrágokban voltak, néhol pánt nélküli, néhol rövid ujjú haskidobós felsőkkel. Én sem igazán lógtam ki a sorból az irtó rövid fekete nacimban és tűzvörös pánt nélküli felsőmben, amit egy sima fekete-piros platformcipővel párosítottam. Mivel a nyárral együtt eljött a változás ideje, hogy egy kicsit feldobjam a kinézetem a múlt hétvégén vörösre festettem a hajamat is, ezzel valahogy még jobb összhatást nyert a mai összeállítás. Egy kicsit úgy néztem ki, mint Castiel... Nem... Ha belegondolok akkor, az egyik kedvenc blogom főszereplőjére hasonlítottam inkább a vörös hajammal és kék szememmel. Na úgy érzem kellő mennyiséget magyaráztam a semmiről időhúzás szempontjából, el kéne kezdenem a napot is.
Tehát éppen beértünk az iskolába csengetésre, ami nem a legszerencsésebb időpont tekintve, hogy a tanár néha hamarabb ér be csengetésnél, de ma szerencsére egy késős napját fogtuk ki. Unalmasabbnál unalmasabb órák követték egymást, és majdnem elaludtam egyik-másikon... Szünetekben összegyűltünk valahova csoportostul a srácokkal, és az egész nap hangulata összefoglalva egész jó volt... De mivel péntek volt iskola után természetesen Deboráék nem akartak a fenekükön ülni ezért elrángattak minket "szórakozni" , ha lehet így hívni egyáltalán... Elmentünk Bowlingozni aminek természetesen az lett a vége, hogy majdnem mindenki kis semmiségen összeveszett a másikkal. Bevallom még én sem vagyok kivétel. Bántott, hogy Shu sokkal jobb nálam, ezért elég durcásan játszottam végig a játékot, de szerintem őszintén én voltam benne a legrosszabb. Hogy kompenzáljuk a bénaságom a játékban elmentünk biliárdozni is egy kicsit, de abban sem verhettem a srácot, de még Deborát sem. Természetesen egész nap mindenkivel durcásan beszéltem, ami bevallom roppant gyerekes. Ez vagyok én emberek... Tudok én is olyan lenni, mint Castiel! Most komolyan azon vagyok kiakadva, hogy nem tudok játszani ? Érdekes, de nem sült el olyan rosszul, ahogy elsülhetett volna... Mikor mindenki hazament én egyenesen suhantam végig a folyosón ezzel majdnem fellökve Lenát, utánam futott Shu, akit persze Lena elkapott, mikor utánam kiáltott, hogy álljak már meg és, hogy nem lehetek ennyire gyerekes és persze mikor elmesélte Lenának ő röhögőgörcsben tört ki szokásához híven én pedig tovább durcáskodtam... A szobámba érve haragosan becsaptam magam mögött az ajtót, majd egyből rázártam. Egy darabig csak idegesen járkáltam fel-alá a szobámban, majd egy hirtelen mozdulattal az egyik fordulás alkalmával lesodortam egy képkeretet az asztalomról. A kép természetesen összetört én pedig teljesen bepánikoltam, melyik képet tehettem tönkre a sok közül, ezért egyből lehajoltam felvenni a képet. Éppen azt a képet sikerült levernem, amin még általános iskolásként ölelgetjük egymást Shuval. Akaratlanul is kitört belőlem a sírás és végiggondoltam, mit is csinálok. A semmiből problémázok úgy, mintha valami világmegváltást várnék. Mi a fenét művelek ? Magamhoz szorítottam a törött képkeretet és csak zokogtam. Kattant a zár és mielőtt feleszmélhettem volna az ajtó már nyitva is volt és Shu állt előttem. Hát persze... Adtam neki kulcsot... Hogy is képzelhettem, hogy kizárhatom az életemből, ha már teljesen befogadtam a szívembe ? Tovább szorongattam a képkeretet, amit valószínűleg észrevett és odajött hozzám megnézni mit is szorongatok olyan nagyon, de nem akartam megmutatni neki, mivel biztosan félreértené és azt hinné szándékosan törtem össze a régi emléket. Megpróbálta szépen megkérdezni mi az, de én, mint aki nem is hallja figyelmen kívül hagytam, és mikor erre ő is rájött egyszerűen kivette a kezemből a törött keretet. Nem szólt semmit, csak átölelt. Csak később szólalt meg.
-Tudom, hogy nem volt szándékos, mindenkinek vannak rossz napjai. - mondta és megpuszilta a homlokom. Én csak ránéztem könnyes szemekkel és a sírás abbamaradt. Az igazat megvallva... Féltem... Féltem attól, hogy ugyanúgy reagál majd, mint Castiel, de rá kellett jönnöm, ebben a kapcsolatban én vagyok a gyerekes... Shu addig ölelt, míg teljesen meg nem nyugodtam, majd mivel épp vacsora idő volt lementünk az ebédlőbe Lenához és immár teljes békében megvacsoráztunk. A vacsora után bementem a szobámba, de mikor becsuktam volna az ajtómat, Shu elkapta azt és jó szélesre kitárta, belépett és becsapta maga után. Semmit nem értettem, de hamar megkaptam a magyarázatot....
-Bosszút állok! - magyarázta Shu, majd a falhoz szorított és megcsókolt.
-Tetszik a bosszú. - jelentettem ki a csók után, de Shu nem hagyott többet szóhoz jutni.
-Csönd legyen ! - mondta, majd száját ismét az enyémre tapasztotta. Az eddigi leghosszabb csókunk volt. Mikor ajkaink szétváltak kapkodni kezdtem a levegőt, de többet akartam, sokkal többet. Nem is kellett sokat várnom rá, ugyanis Shu újabb csókokkal ostromozott. Egyre erősebben nyomott a falnak, majd kicsit hátrább húzódott és felkapott, én pedig a lábaimat körbefontam a derekán. Így folytattuk egy ideig, majd Shu az ágy felé vitt és ledöntött rá. Felém tornyosult és egy gonosz mosoly kíséretében csak ennyit mondott...
-Ma megkínozlak... Készülj fel... - a beszélgetés ismét abba maradt Shu pedig még mindig mohón birtokolta a szám, de ez nem volt elég. Egyik kezével támasztotta magát fölöttem, a másikkal lehúzta rólam a felsőmet. Ekkor kezdtem megérteni, amit éppen mondott. Késő felismerésem közben Shu már a nadrágot vette le rólam, így csak fehérneműben feküdtem alatta. Egy percig elhúzódott tőlem és jól szemügyre vett. A pipacsvörös arcomat próbáltam eltakarni, de ő észrevette a zavarom. A nyakam kezdte csókolgatni, majd egy halk nevetés kíséretében még egy mondat elhagyta a száját.
-Édes a bosszú. - mondta, majd egyre lejjebb kezdett csókolgatni. Le a nyakamon, a mellemen, amit időközben megszabadított a felesleges ruhadarabtól, majd egészen le a hasamig. Eszemben sem volt ellenkezni, de még csak meg sem akartam szólalni. Shu tudta, nagyon jól tudta, hogy nekem ez lesz az első. A lábfejem csókolgatta, majd egyre feljebb haladt a combomig. Gyorsan megszabadult az utolsó ruhadarabtól is. Bevallom, mindenre emlékszem, de a leírással nagyon is meggyűlne a bajom. Arra a napra mindig emlékezni fogok... Arra az édes bosszúra, amiben aznap részesültem. És épp ezért nem fogom megbánni, hogy aznap gyerekesen viselkedtem. Ez is elég gyerekesen hangozhatott, de higgyétek el, nekem teljesen megérte... Hihetetlen, hogy mennyire szeretem őt !
