32.rész - Hogyan tudnék...

Sziasztok! A történet már nagyon nem az elején van mint tudjátok, szóval lehetséges, hogy ezzel a résszel véget is ér, hacsak nem akartok folytatást, ugyanis annyi mindent beterveztem még a kis szereplőknek, de ha nincs iránta érdeklődés, akkor ez lesz a vége. Amennyiben szeretnétek még több bonyodalmat, vért, szerelmet, vámpírokat, vagy esetleg erotikát a sztoriba, szóval nagyjából bármit, írjátok meg kommentben az ötleteiteket, ha pedig csak nem szeretnétek a történte végét bátran jelezzétek nekem és azon nyomban el is kezdem a következő részt írni, mert ne feledjétek, a történetet nem csak én írom, hanem ezáltal most nektek is lehetőség nyílik rá. Hajrá, záporozzatok ötletekkel!

*********************************************************************************

Egy hét telt el az eset óta, és még mindig olyan furcsának éreztem az egészet. Még mindig nem tudtam Shu szemébe nézni, ezért inkább mindig kitaláltam egy okot arra, hogy siethessek. Másra sem tudtam gondolni csak, hogy mikor sikerül ezt elfogadnom és ugyanolyan természetesnek vennem, mint amilyennek mások veszik. A szösziknek természetesen mindent elmeséltem, rendesen megbirkóztam a szavakkal és még csoda, hogy rajtuk kívül senki nem tudja, mivel mindenki tudja, hogy a csajok milyen pletykások. Éppen Amberrel beszélgettem a folyosón, mikor valaki elkapta a karom.
-Yuki... Beszélhetnénk ? - kérdezte Cast.
-Persze. Amber, majd megkereslek... - mondtam egyszerűen és követtem Castielt.
-Mit szeretnél ? - kérdeztem, mikor behúzott egy üres osztályterembe.
-Hallottam róla... - mondta, de először nem értetem miről van szó, majd mikor végre észbe kaptam elpirultam.
-Ivitől ? - kérdeztem és élesen kifújtam a levegőt a fogaim közt. Próbáltam nem mutatni, hogy nekem ez mennyire kényes téma.
-Ne légy rá mérges, nem mondta el. Hallottam egy telefon beszélgetését.
-Én nem beszéltem vele erről telefonon... - mondtam és teljesen megijedtem, hogy Ivi kikotyogta a titkomat.
-Amberrel beszélt. Legalább is ezt mondta.
-Értem... És mit szeretnél ? - kérdeztem karba tett kézzel.
-Én csak... Mármint... - kezdte volna a magyarázkodást, ha tudta volna egyáltalán mit mondjon.
-Halljam. - sürgettem meg kicsit.
-Tudod, lehet, hogy szakítottunk és már mind a kettőnknek van más... De mint exed és mint egy barátod aggódom érted... - élesen beszívta a levegőt és folytatta -Csak annyit mondj meg nekem, hogy akaratod ellenére volt-e. - mondta és lehajtotta a fejét, mintha szomorú lett volna valami miatt.
-Castiel... Nagyon aranyos, hogy aggódsz értem, de te is tudod, hogy feleslegesen. Ha nem akarnám, nem tenném meg. Még csak félnem sem kell hasonlótól, mivel egy emberrel simán elbánok.
-Csak ezt akartam hallani. - mondta Castiel már mosolyogva és megsimogatta a fejem. - Akkor viszont örülök nektek gyerekek. - mondta és azzal a mosollyal az arcán kiment a teremből. Én újra felkerestem Ambert, akivel megkerestük Debit is. Ivit már nem is kerestük, mivel szinte biztos voltam abban, hogy Castiel egyenesen hozzá sietett. Sokat beszélgettünk, de valami akkor is hiányzott... Tudom, hogy én kerülöm Shu-t, de akkor sem tetszik, hogy szinte egyáltalán nem beszélünk. Elhatároztam magamban, hogy amint otthon leszünk megbeszélem vele a dolgot. Amint hazaértem, elkezdtem lélekben felkészülni egy kínos beszélgetésre, de Shu nem jött haza. Csak vártam és vártam, de nem jött haza. Éjfél is elmúlt mikor a bejárati ajtó egy csattanással jelezte barátom hazaérkezését. Lassan kisétáltam a szobámból lélekben teljesen felkészülve egy beszélgetésre, de nem várt látvány fogadott. Shu az ajtóban csókolózott a testvéremmel. Egy percig csak álltam és néztem, nem tudtam mozdulni, majd láttam, ahogy Lena ellöki magától a barátomat, majd maga elé suttogja, "Sajnálom Yuki..." .
Közelebb sétálok és átkarolom a húgomat. Csak ekkor veszem észre a legfontosabbat, mégpedig azt, miért is maradt ki Shu ilyen sokáig. Haja kócosan állt a fején, alig állt a lábán és bűzlött az alkoholtól. Megértettem a helyzetet, így nem tudtam egyikükre sem haragudni az előbbiért, inkább egy puszival elintéztem Lenát és tettem egy lépést Shu felé. Oldalról támogatva elvezettem a fürdőszobáig, mivel láttam rajta, hogy elég rosszul van. Hoztam neki egy fejfájás csillapítót és egy pohár vizet.
-Látod ezt most jól megcsináltad! - mondtam neki nevetve, majd leguggoltam a WC mellett ülő barátom elé.
-Sajnálom... Én csak nagyon ki voltam készülve amiért kerülsz és meghívtak inni én meg... Azt hittem csak ez kell ahhoz, hogy összeszedjem magam és tudjak veled beszélni róla és... Tudtad, hogy Lena meg te szinte egyformák vagytok ? - röhögött fájdalmasan a mondata végén.
-Részegen elég összekeverhetők vagyunk, az biztos. - röhögtem én is. Kicsit se haragudtam rájuk, nem is tudnék.
-Na de ha már mind a ketten ennyire rákészültünk a dologra és te őszintébb vagy mint valaha, beszéljük meg. - mondtam, de halkan azt is hozzátettem, "Legalább holnap nem fogsz rá emlékezni, ha ilyen állapotban beszéljük meg".
-Nem tudom miért kerülsz... Megbántad, hogy mi... - kezdett bele, de ha kimondta volna nem hiszem, hogy képes lettem volna a terv szerinti nyugodt beszélgetésre.
-Nem... Nem arról van szó... Én csak... Zavarban vagyok jó ? - kérdeztem kelleténél kicsit hangosabban és amint kimondtam az arcomat a kezembe temettem.
-Most komolyan ? - röhögött ki egyből.
-Most mi olyan vicces ?
-Ezért ittam le magam és jöttem haza ilyen állapotban, hogy te közöld velem, hogy zavarban vagy ? - röhögött még tovább.
-Emlékeztetnélek, hogy nem én mondtam, hogy idd le magad a sárga földig. - húztam fel az orrom sértődöttséget tettetve.
-Ugyan már nem is vagy rám mérges. - suttogta a fülembe.
-Bűzlesz az alkoholtól. - mondtam válasz helyett, mert tudtam, hogy igaza van.
-Miért tereled a témát, csak nem igazam volt és ez fáj ?
-És ha igazad van ? Semmi nem változik... Egyébként is erre a beszélgetésre holnapra nem is fogsz emlékezni. - mondtam elégedett vigyorra húzva a szám.
-De te igen, és bármikor valamit teszek ami emlékeztet erre zavarba fogsz jönni amíg szépen lassan meg nem szokod. - mondta elégedetten, majd végigsimított a combomon.
-Részeg vagy! - mondtam nevetve, majd eltoltam a kezét.
-Ez igaz... De ha józanon csinálom, nem így reagálsz majd.
-Szerintem te szívtál is. - viccelődtem vele, hogy oldjam a felgyülemlett feszültséget.
-Nem eleget. - folytatta a tréfálkozást, majd adott egy puszit az arcomra.
-Most menj... Le kell zuhanyoznom.  Vagy talán segítenél ? -kérdezte vigyorogva.
-Perverz! - nevettem, majd adtam egy gyors puszit a szája sarkába, majd felpattantam és egyedül hagytam a fürdőszobában. Egyből a szobámba mentem és lefeküdtem aludni.
Másnap mikor felkeltem észrevettem, hogy nem egyedül fekszem az ágyamban. Shu ugyanis mellettem feküdt, arca nyugodt volt, mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt, mikor szuszogott. Aranyos volt, mikor aludt, védtelen volt akár egy kisgyerek. Mikor ébren volt mutathatta magát akármilyen keménynek ő már csak ilyen. Örültem, hogy tegnap őszintén megbeszéltem vele a dolgokat míg részeg volt és nem kell vele józanon megbeszélnem, mert így legalább hamar elfelejti. Lehunytam a szemem, akaratlanul is elmosolyodtam a briliáns ötletemen. Éreztem Shu mocorgását és automatikusan kipattantak a szemeim.
-Jó reggelt... - búgta álmosan.
-Jó reggelt. - mondtam és puszit nyomtam a homlokára.
-Hogy érzed magad ? - tudakoltam óvatosan.
-Nem szoktam másnapos lenni nem kell félned. - nevetett fel még mindig álmosan.
-Jó hallani. - nyugtáztam, majd fel akartam kelni, de Shu visszahúzott az ágyra.
-Menekülünk ? - súgta Shu a fülembe.
-Nem terveztem. - suttogtam vissza.
-Nagyszerű. - mondta, majd fölém mászott és végig simított a combomon, ahogyan tegnap is tette.
-Shu... Még mindig... - kezdtem volna az alkoholra fogni, de nem hagyta, hogy végig mondjam.
-Nem Yuki... Teljesen józan vagyok. Tegnap figyelmeztettelek nem ? - nevette el magát. Teljesen zavarba jöttem, mikor megértettem mégis mi folyik itt. Szóval mindenre emlékszik... Arcom a kezembe temettem, hogy ne lássa az addigra már paradicsommal egyező színben pompázó arcomat.
-Ugyan már... Kérlek nézz rám! - búgta halkan, kezét még mindig fedetlen combomon nyugtatta.
-Kérlek... - nyögtem ki erőtlenül... Zavaromban mintha beszélni is elfelejtettem volna.
-Jól van, bocsánat, ha nem hát nem. - hagyta rám és elvette a kezét a combomról. Elvettem a kezem az arcom elől és Shu tekintetét kezdtem vizslatni. Mintha szomorú let volna. Talán mert olyan elutasító voltam? Shu az ágy szélén ült és nézett maga elé, én pedig kihasználtam, hogy nem nagyon figyel és gyorsan felültem, elkaptam a srácot és visszadöntöttem az ágyra.A srácot látszólag meglepte ez a lépésem, de úgy tűnik megértette, amit akartam. Magához rántott és megcsókolt. Örülök, hogy meg tudtuk beszélni a dolgokat tegnap. És én még azon aggódtam mit tegyek, mikor az elejétől ezt kellett volna. Bárhogyan is lesz majd később, örülök, hogy ezt a döntést meghoztam!

THE END ?