27.rész - Amber tudja ?

♥♥♥♥♥
Sziasztok nyuszikáim! Ismét hatalmas késéssel hoztam az új részt és ne haragudjatok rám nagyon az unalmas részek miatt csak betegen az ember nem olyan aktív, de sajna csak most van időm. Szeretlek titeket és köszönöm, hogy kitartotok mellettem! ♥
♥♥♥♥♥
Az óra lassan és unalmasan telt és mivel nem volt kedvem a tanárra figyelni, inkább a barátomat szórakoztattam... Végig beszélgettük az órát, de nem bírta elkerülni a figyelmemet, hogy Ivi egész órán minket figyel, ezért szünetben odamentem hozzá.
-Yuki, szia! Mi van veled ? - kérdezte.
-Velem semmi, de van egy olyan érzésem, hogy veled igenis van...
-Ezt meg hogy érted ?
-Elkaptam párszor a pillantásodat. Láttam, hogy végig minket figyelsz. Miért ?
-Csak... Bűntudatom van Castiel miatt oké ?
-Ugyan már ! - nevettem a barátnőmre. - Nekem itt van Shu... Hiszen tudod mit mondanak... Az első szerelem soha nem múlik el.
-De mindig véget ér, Yuki...
-Emiatt már nem aggódom. Egyszer már "vége" volt.
-Te tudod... Remélem boldog leszel vele. - mosolygott rám bíztatóan a barátnőm.
-Biztosan. - mosolyogtam én is. - Hiszen te is tudod, mennyire szeretem!
-Csak nem rólam van szó ? - karolt át hátulról Shu.
-De, rólad. - nevettem.
-Kifogytatok a témából ?
-Nem mintha ez nem téma lenne.
-Oké, nyertél ! - mondta nevetve és mellém lépett. Én felé fordultam és megcsókoltam.
-Na én nem is zavarnám a szerelmes párt. - kuncogott Ivi és ellépdelt.
-Szóval ennyire hiányoztam, vagy csak meg akartál szabadulni a rajongó táborodtól ? - kérdeztem a barátomtól.
-Mind a kettő. - válaszolt és gyors csókot nyomott a számra.
-Fiatalok... - hallottam a hátam mögül a tanár úr gúnyos hangját.
-Mi a baj tanár úr ? Ennyire szerelem-ellenes ? - kuncogtam a tanáromat nézve.
-Hát nem nyilvánvaló ?
-Értem én tanár úr, hogy ön egész életében szingli volt, de ezt nem kell eltanulnunk magától. - nevetett a barátom a tanár úrra majd hosszan megcsókolt. Éreztem a pillangókat a hasamban. Csodálatos érzés töltött el. Mikor elváltunk és megláttuk a tanár ideges arcát hangosan nevetni kezdünk.
-Azt hiszem most feldühítettük. - nevettem a barátomra.
-Fel ám. - hallottam az ismerős hangot  a hátam mögül.
-Amber! Szia! - néztünk egyszerre a szőke lányra.
-Sziasztok ! - mosolygott  a szőkeség.
-Benne voltál az álmomban ! - nevettem el magam.
-Csakugyan ? Miféle álom lenne az ? Rémálom ? - poénkodott a szöszi barátnőm.
-Nem éppen.
-Értem. És a tanár úr min is akadt ki ennyire ? - kiváncsiskodott a barátnőm.
-Hisz te is tudod milyen szerelem-ellenes. - nevettem el magam.
-Ti meg szándékosan húztátok az agyát igazam van ?
-Eltaláltad barátném. - nevettem.
Még egy darabig beszélgettünk majd becsöngettek. Minden órán ugyan az. Unalmamban a barátomat szórakoztattam vagy netán a barátnőimmel leveleztem át az egész osztályon. A szünetek unalmas egyhangúak voltak amíg... Épp sétáltam a folyosón és Shu felé tartottam amikor hirtelen minden elmosódott és a talaj kicsúszott alólam. M... Mi ez? Nehezen, de még ki tudom nyitni a szemem és látom, ahogy Shu áttörekszik az őt körülvevő lánykoszorún és hozzám szalad. Mindenki körbeáll. nem látok mást. A szemhéjam ólom nehéz lett és megszűnt a kép és a hang. Csak a sötétség maradt és én megijedtem.
Kissé magamhoz tértem, de nem tudtam hol vagyok. Feküdtem egy ágyon és valaki foga a kezem. Ajtó nyitódást hallottam és tűsakrú kopogását. Egyre közelebb jött majd megszólalt.
-Mi van vele ? - hallottam meg Amber rekedt hangját.
-Elájult a folyosó közepén. - hallottam meg a barátom hangját.
-Shu... - nyögtem ki nagy nehezen és nehezen a szememet is kinyitottam.
-Úr isten Yuki! - Annyira aggódtunk ! - szorította meg a kezemet Shu.
-Jól vagyok... Vagyis jól leszek.... Nem tudnátok szólni Castielnek vagy Lysandernek ? - kérdeztem félve.
-Miért épp nekik ? - lepődtek meg mind a ketten...
-Mind a ketten ... azok... - mondtam és reméltem megértik.
-Értem már... Megyek és szólok nekik. - mondta Shu és elfutott.
-Yuki... Én ezt nem értem ... Mi van velük ? - kérdezte Amber.
-Csak... Olyanok mint én...
-Ézt hogy érted ? - értetlenkedett tovább.
-Van egy bizonyos "betegségünk" magyaráztam a lehető legfinomabban a barátnőmnek.
Nem sokkal azután Castiel lépett be az ajtón. Leült az ágyam mellé.
-Yuki, eszednél vagy ? - kérdezte. - Mikor vettél be utoljára "olyan" tablettát?
-Nem tudom... Két hete ? - inkább kérdeztem mint mondtam.
-Yuki LEGALÁBB hetente egyszer kell! - fogta a fejét.
-Tudom... Csak elfelejtettem...
 -Hogy lehetsz ilyen felelőtlen ? Ha még egyszer ez lesz akkor ki kell vizsgálniuk és rájönnek !
-Most azt mondtuk a nővérnek, hogy csak nem ittál és ettél eleget és ez már előfordult. Ne feledkezz meg róla ! Tessék vedd be. - mondta és a kezembe nyomott egyet a saját tablettái közül.
-Köszi. - mondtam és bevettem a tablettát. Küldtem egy hálás mosolyt Castielnek. Éreztem, hogy nem intéztem el az üget ilyen könnyen. Amber kérdőn nézett rám és nem hazudhatok neki. Ivi toppant be a szobába és azonnal odafutott hozzám.
-Yuki jól vagy ? - kérdezte. - Mi a baj?
-Ne aggódj, nem nagy dolog. Ennél van egy nagyobb gondom is. - mondtam majd Amberre néztem.
-Elmondjam én ? - kérdezte a barátnőm.
-Nekem kell.
-Ugye nem gondolod, hogy kiadod neki a titkunkat ? Yuki, eddig az ellenséged volt. - mérgelődött Castiel.
-Miattad Castiel! Szerelmes volt beléd ezért akart eltávolítani !
-De...
-Nem...  Itt nincs de...
-Hahóóó... Milyen titok??? - kíváncsiskodott Amber.
-Ez nem betegség Amber. - mondtam és a kezeimet bámultam.
-Akkor mi a fészkes fene ? Csak úgy magától nem lesz rosszul az ember és a tabletták...
-Megígéred, hogy nem mondod el senkinek ? - kérdeztem.
-Persze, hogy meg! - Ígérte, tehát nem volt mit tenni.
-Castiel... - ahogy kimondtam a nevét bólintott és egyszerre kieresztettük a fogainkat ezzel felfedve a nagy titkot Amber előtt.
-Ne szívassatok már ! Ez biztos csak valami vicc ! - nevetett a szöszi.
-Nem, ez nem az.
-Bizonyítsd be! - mondta, most már halál komolyan.
-Hogyan , Csapoljak meg valakit, vagy öljem meg ? - kérdeztem hitetlenkedve mert el sem tudtam képzelni, hogy máshogy tudnám bebizonyítani neki az igazamat...
-Én is vámpír akarok lenni. Változtass át ! - mondta én pedig megijedtem...
-Nem ! Nem, nem és nem ! - ordítottam és ráztam a fejem mint valami őrült.
-Ugyan miért nem ?
-Kockázatos rád nézve...  Meg is ölhetlek, ha nem tudok leállni.
-Vállalom a kockázatot. - mondta magabiztosan.
-Castiel... Mit tegyek? Ez nem megy! - mondtam és sírni kezdtem...
-Yuki... A szüleid nem mondták ?
-Mit ? - kérdeztem értetlenül.
-Már értem. Yuki... Tudtad ugye ?
-Mit ?
-Hogy én nem vagyok... -
-Tisztavérű. - fejeztem be a mondatát.
-Pontosan. De te ezt honnan tudod ? - kérdezte.
-Éreztem. - vágtam rá simán.
-És azt tudtad, hogy csak a tisztavérűek érzik meg ezt? A tisztavérűeknek nagy hatalma van és hatalmas önkontrollja. És persze valakit átváltoztatni is csak egy tisztavérű tud. Én csak ölni tudok, de te halhatatlanságot tudsz adni az embereknek !  - mondta Cast biztatóan és rám mosolygott.
-Én... Nem is tudtam, hogy...
-Szerinted miért hagytam rád ? Viktort is és Deborah-t ? Tudtam, hogy te tudod kontrollálni magad, de én elvesztettem volna a fejem és megültem volna őket. Képes vagy rá! Ha te ezt komolyan gondolod nem állhatok egy tistavérű útjába.

*Shu szemszöge*

-Átváltoztatni is csak egy tisztavérű tud. Én csak ölni tudok, de te halhatatlanságot tudsz adni az embereknek !  - hallottam Castiel hangját. Nem értem a helyzetet, de ha kicsivel többet szeretnék tudni az nem olyan nagy baj igaz ?
-Én... Nem is tudtam, hogy...  - dadogott Yuki. Úgy tűnik fél. Vajon mi ez az egész ?
-Szerinted miért hagytam rád ? Viktort is és Deborah-t ? Tudtam, hogy te tudod kontrollálni magad, de én elvesztettem volna a fejem és megöltem volna őket. Képes vagy rá! Ha te ezt komolyan gondolod nem állhatok egy tisztavérű útjába. - ekkor állt össze a kép. Yuki egy tisztavérű aki ha jól értelmezem képes vámpírrá változtatni bárkit. Castiel pedig úgy lett átváltoztatva. De miért ? Bementem az ajtón és mindenki elhallgatott.
-Mi az ? Úgy néztek rám mint aki szellemet látott. - nevettem rájuk.
-Te ... - kezdte el Castiel.
-Hallottad... - folytatta Yuki.
-Az egészet ? - fejezte be végül a gondolatmenetet Ivett.
-Azt hiszem lebuktam. - mosolyogtam, bár kicsit kínosan éreztem magam. Hogy is hihettem, hogy átverem a vámpírokat, mikor azok megérzik a jelenlétem?

THE END ?