Hahó?

Sziasztok... Bár nem tudom kinek írok már ilyenkor egyáltalán... Az idő múlásával ezt a blogot a feledés homálya lepte, de azért vagyok most itt, hogy ezen változtassak, ha valakit még érdekelne... Nos... A kérdésem mindössze annyi lenne, hogy meg-e éri rááldoznom az időm az újraolvasására, kijavítására és folytatására. Szóval aki úgy érzi érdemes lenne fejlődnöm egy kicsit ezzel a bloggal kapcsolatban hagyjon nekem ezalatt a kis bejegyzés alatt egy kommentet. Köszönöm, hogy időt szántatok rám, és ha szeretnétek nemsokára új résszel várlak titeket. CSOKIGYUSZI MINDENKINEK! ♥

33.rész - Folytasd !

Az idilli pillanatot az ajtó nyílása zavarta meg. Lena belépett az ajtón és nem kis meglepetés érte, mikor meglátott a barátomra mászva feltolt hálóinggel, széttúrt hajjal. Olyan gyorsan röppentünk szét, mintha az életünk múlt volna rajta. Szégyenlősen sütöttem le a szemem a testvérem előtt, aki ugyanilyen reakcióval állt mozdulatlanul az ajtóban. Éreztem ahogy Shu átkarol és egy puszit ad a homlokomra.
-Mi az Lena ? - kérdezte olyan nyugodtan, mintha éppen csak az időjárás megvitatása közben nyitott volna ránk.
-Én csak... Yuki... Segítenél kicsit ? - kérdezte szégyenlősen a testvérem. Shu-ra pillantottam, aki egy halvány mosollyal és apró bólintással jelezte, hogy ezt még folytatjuk és mehetek a testvéremmel. Mint kiderült Lenának randija lesz és csak tanács kell neki mert jól akar kinézni, mert állítása szerint a srác irtó dögös. Órákig hisztizett a ruháin, mire talált egy jó ruhát az én szekrényemben, majd elterveztünk mindent. Délben együtt ebédeltünk, majd Lena elment valahova. Mikor hazajött és "gyorsan" elkészült Mr.Dögös meg is jött érte. Épp, hogy Lena kilépett az ajtón hátulról két kar ragadott meg, majd Shu a hajamba puszilt.
-Folytathatjuk ? - kérdezte kissé rekedtesen.
-Csak ezen jár az eszed ? - kérdeztem nevetve, majd hátrafordultam és egy gyors csókot adtam neki. Ezt úgy tünik jelzésnek vette, mivel hirtelen felkapott és becipelt a szobámba, a lábával becsukta az ajtót maga után, majd ledobott az ágyra. Furcsa ezt mondanom, de minden porcikám vágyott rá és ezt szerintem észre is vette, mivel perverz vigyor jelent meg az ajkán, majd közelebb hajolt hozzám. Szánkat egy miliméter választotta el egymástól.
-Mondd ki! - suttogta a számba.
-Mondd ki vagy nem folytatom!
-Ugyan már ! - mondtam és magamhoz húztam, ajkunk forró csókban forrt össze. Shu lassan hámozta le rólam a ruháimat.mikor már csak fehérnemű volt rajtam ő hagyta, hogy én is levegyem a ruháit.
-Hogyan tovább ? - suttogta a fülembe. - Nem teszek semmit, amíg nem utasítasz rá. - mondta gonosz vigyorral.
-Kérlek! - nyögtem erőtlenül. Még mindig zavarban voltam az ilyen helyzetekben, de szerencsére Shu megértette a helyzetemet és folytatta.

***

Egy héttel később ismét minden visszaállta a normális kerékvágásba velünk, Lena összejött Mr.Dögössel és megint csapatostul egy bulin törjük a fejünket. Elég összeszokott csapat lettünk mi Ivivel, Castiellel, Amberrel és néha még Kika és Kentin is velünk jön. Ez az eset sem volt kivétel, hisz mi imádtunk együtt bulizni. Igazából a buli részleteivel nem akarlak titeket untatni, mert gondolom mindenki el tudja képzelni mi van ilyenkor... Hangulat, haverok, pia, néha pár nyomulós barom és a többi, és a többi. Igazából még el is mesélném, ha emlékeznék, de nem emlékszem semmire... Illetve emlékszem, hogy Shu egyedül hagyott öt percre, de mikor visszaért egyből valami nyomulós barmot kellett kiütnie, de innentől minden homályos... Muszáj beszélnem a srácokkal és megtudnom mik voltak este, nem akarok szembesülni azzal később, hogy valami rosszat tettem volna az este. Nos ezzel nem is lenne semmi gond, ha nem kéne szenvednem, hogy valamit megtudjak végre... Shu szinte menekül előlem, Ivi és Castiel szinte elérhetetlenek, Kika és Kentin is letűntek... Mi a fene van itt ? Valami nagyon rosszat tettem, vagy csak én vagyok még normális a tegnap este után ? Mi a fene folyik itt ?

To Be Continued

32.rész - Hogyan tudnék...

Sziasztok! A történet már nagyon nem az elején van mint tudjátok, szóval lehetséges, hogy ezzel a résszel véget is ér, hacsak nem akartok folytatást, ugyanis annyi mindent beterveztem még a kis szereplőknek, de ha nincs iránta érdeklődés, akkor ez lesz a vége. Amennyiben szeretnétek még több bonyodalmat, vért, szerelmet, vámpírokat, vagy esetleg erotikát a sztoriba, szóval nagyjából bármit, írjátok meg kommentben az ötleteiteket, ha pedig csak nem szeretnétek a történte végét bátran jelezzétek nekem és azon nyomban el is kezdem a következő részt írni, mert ne feledjétek, a történetet nem csak én írom, hanem ezáltal most nektek is lehetőség nyílik rá. Hajrá, záporozzatok ötletekkel!

*********************************************************************************

Egy hét telt el az eset óta, és még mindig olyan furcsának éreztem az egészet. Még mindig nem tudtam Shu szemébe nézni, ezért inkább mindig kitaláltam egy okot arra, hogy siethessek. Másra sem tudtam gondolni csak, hogy mikor sikerül ezt elfogadnom és ugyanolyan természetesnek vennem, mint amilyennek mások veszik. A szösziknek természetesen mindent elmeséltem, rendesen megbirkóztam a szavakkal és még csoda, hogy rajtuk kívül senki nem tudja, mivel mindenki tudja, hogy a csajok milyen pletykások. Éppen Amberrel beszélgettem a folyosón, mikor valaki elkapta a karom.
-Yuki... Beszélhetnénk ? - kérdezte Cast.
-Persze. Amber, majd megkereslek... - mondtam egyszerűen és követtem Castielt.
-Mit szeretnél ? - kérdeztem, mikor behúzott egy üres osztályterembe.
-Hallottam róla... - mondta, de először nem értetem miről van szó, majd mikor végre észbe kaptam elpirultam.
-Ivitől ? - kérdeztem és élesen kifújtam a levegőt a fogaim közt. Próbáltam nem mutatni, hogy nekem ez mennyire kényes téma.
-Ne légy rá mérges, nem mondta el. Hallottam egy telefon beszélgetését.
-Én nem beszéltem vele erről telefonon... - mondtam és teljesen megijedtem, hogy Ivi kikotyogta a titkomat.
-Amberrel beszélt. Legalább is ezt mondta.
-Értem... És mit szeretnél ? - kérdeztem karba tett kézzel.
-Én csak... Mármint... - kezdte volna a magyarázkodást, ha tudta volna egyáltalán mit mondjon.
-Halljam. - sürgettem meg kicsit.
-Tudod, lehet, hogy szakítottunk és már mind a kettőnknek van más... De mint exed és mint egy barátod aggódom érted... - élesen beszívta a levegőt és folytatta -Csak annyit mondj meg nekem, hogy akaratod ellenére volt-e. - mondta és lehajtotta a fejét, mintha szomorú lett volna valami miatt.
-Castiel... Nagyon aranyos, hogy aggódsz értem, de te is tudod, hogy feleslegesen. Ha nem akarnám, nem tenném meg. Még csak félnem sem kell hasonlótól, mivel egy emberrel simán elbánok.
-Csak ezt akartam hallani. - mondta Castiel már mosolyogva és megsimogatta a fejem. - Akkor viszont örülök nektek gyerekek. - mondta és azzal a mosollyal az arcán kiment a teremből. Én újra felkerestem Ambert, akivel megkerestük Debit is. Ivit már nem is kerestük, mivel szinte biztos voltam abban, hogy Castiel egyenesen hozzá sietett. Sokat beszélgettünk, de valami akkor is hiányzott... Tudom, hogy én kerülöm Shu-t, de akkor sem tetszik, hogy szinte egyáltalán nem beszélünk. Elhatároztam magamban, hogy amint otthon leszünk megbeszélem vele a dolgot. Amint hazaértem, elkezdtem lélekben felkészülni egy kínos beszélgetésre, de Shu nem jött haza. Csak vártam és vártam, de nem jött haza. Éjfél is elmúlt mikor a bejárati ajtó egy csattanással jelezte barátom hazaérkezését. Lassan kisétáltam a szobámból lélekben teljesen felkészülve egy beszélgetésre, de nem várt látvány fogadott. Shu az ajtóban csókolózott a testvéremmel. Egy percig csak álltam és néztem, nem tudtam mozdulni, majd láttam, ahogy Lena ellöki magától a barátomat, majd maga elé suttogja, "Sajnálom Yuki..." .
Közelebb sétálok és átkarolom a húgomat. Csak ekkor veszem észre a legfontosabbat, mégpedig azt, miért is maradt ki Shu ilyen sokáig. Haja kócosan állt a fején, alig állt a lábán és bűzlött az alkoholtól. Megértettem a helyzetet, így nem tudtam egyikükre sem haragudni az előbbiért, inkább egy puszival elintéztem Lenát és tettem egy lépést Shu felé. Oldalról támogatva elvezettem a fürdőszobáig, mivel láttam rajta, hogy elég rosszul van. Hoztam neki egy fejfájás csillapítót és egy pohár vizet.
-Látod ezt most jól megcsináltad! - mondtam neki nevetve, majd leguggoltam a WC mellett ülő barátom elé.
-Sajnálom... Én csak nagyon ki voltam készülve amiért kerülsz és meghívtak inni én meg... Azt hittem csak ez kell ahhoz, hogy összeszedjem magam és tudjak veled beszélni róla és... Tudtad, hogy Lena meg te szinte egyformák vagytok ? - röhögött fájdalmasan a mondata végén.
-Részegen elég összekeverhetők vagyunk, az biztos. - röhögtem én is. Kicsit se haragudtam rájuk, nem is tudnék.
-Na de ha már mind a ketten ennyire rákészültünk a dologra és te őszintébb vagy mint valaha, beszéljük meg. - mondtam, de halkan azt is hozzátettem, "Legalább holnap nem fogsz rá emlékezni, ha ilyen állapotban beszéljük meg".
-Nem tudom miért kerülsz... Megbántad, hogy mi... - kezdett bele, de ha kimondta volna nem hiszem, hogy képes lettem volna a terv szerinti nyugodt beszélgetésre.
-Nem... Nem arról van szó... Én csak... Zavarban vagyok jó ? - kérdeztem kelleténél kicsit hangosabban és amint kimondtam az arcomat a kezembe temettem.
-Most komolyan ? - röhögött ki egyből.
-Most mi olyan vicces ?
-Ezért ittam le magam és jöttem haza ilyen állapotban, hogy te közöld velem, hogy zavarban vagy ? - röhögött még tovább.
-Emlékeztetnélek, hogy nem én mondtam, hogy idd le magad a sárga földig. - húztam fel az orrom sértődöttséget tettetve.
-Ugyan már nem is vagy rám mérges. - suttogta a fülembe.
-Bűzlesz az alkoholtól. - mondtam válasz helyett, mert tudtam, hogy igaza van.
-Miért tereled a témát, csak nem igazam volt és ez fáj ?
-És ha igazad van ? Semmi nem változik... Egyébként is erre a beszélgetésre holnapra nem is fogsz emlékezni. - mondtam elégedett vigyorra húzva a szám.
-De te igen, és bármikor valamit teszek ami emlékeztet erre zavarba fogsz jönni amíg szépen lassan meg nem szokod. - mondta elégedetten, majd végigsimított a combomon.
-Részeg vagy! - mondtam nevetve, majd eltoltam a kezét.
-Ez igaz... De ha józanon csinálom, nem így reagálsz majd.
-Szerintem te szívtál is. - viccelődtem vele, hogy oldjam a felgyülemlett feszültséget.
-Nem eleget. - folytatta a tréfálkozást, majd adott egy puszit az arcomra.
-Most menj... Le kell zuhanyoznom.  Vagy talán segítenél ? -kérdezte vigyorogva.
-Perverz! - nevettem, majd adtam egy gyors puszit a szája sarkába, majd felpattantam és egyedül hagytam a fürdőszobában. Egyből a szobámba mentem és lefeküdtem aludni.
Másnap mikor felkeltem észrevettem, hogy nem egyedül fekszem az ágyamban. Shu ugyanis mellettem feküdt, arca nyugodt volt, mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt, mikor szuszogott. Aranyos volt, mikor aludt, védtelen volt akár egy kisgyerek. Mikor ébren volt mutathatta magát akármilyen keménynek ő már csak ilyen. Örültem, hogy tegnap őszintén megbeszéltem vele a dolgokat míg részeg volt és nem kell vele józanon megbeszélnem, mert így legalább hamar elfelejti. Lehunytam a szemem, akaratlanul is elmosolyodtam a briliáns ötletemen. Éreztem Shu mocorgását és automatikusan kipattantak a szemeim.
-Jó reggelt... - búgta álmosan.
-Jó reggelt. - mondtam és puszit nyomtam a homlokára.
-Hogy érzed magad ? - tudakoltam óvatosan.
-Nem szoktam másnapos lenni nem kell félned. - nevetett fel még mindig álmosan.
-Jó hallani. - nyugtáztam, majd fel akartam kelni, de Shu visszahúzott az ágyra.
-Menekülünk ? - súgta Shu a fülembe.
-Nem terveztem. - suttogtam vissza.
-Nagyszerű. - mondta, majd fölém mászott és végig simított a combomon, ahogyan tegnap is tette.
-Shu... Még mindig... - kezdtem volna az alkoholra fogni, de nem hagyta, hogy végig mondjam.
-Nem Yuki... Teljesen józan vagyok. Tegnap figyelmeztettelek nem ? - nevette el magát. Teljesen zavarba jöttem, mikor megértettem mégis mi folyik itt. Szóval mindenre emlékszik... Arcom a kezembe temettem, hogy ne lássa az addigra már paradicsommal egyező színben pompázó arcomat.
-Ugyan már... Kérlek nézz rám! - búgta halkan, kezét még mindig fedetlen combomon nyugtatta.
-Kérlek... - nyögtem ki erőtlenül... Zavaromban mintha beszélni is elfelejtettem volna.
-Jól van, bocsánat, ha nem hát nem. - hagyta rám és elvette a kezét a combomról. Elvettem a kezem az arcom elől és Shu tekintetét kezdtem vizslatni. Mintha szomorú let volna. Talán mert olyan elutasító voltam? Shu az ágy szélén ült és nézett maga elé, én pedig kihasználtam, hogy nem nagyon figyel és gyorsan felültem, elkaptam a srácot és visszadöntöttem az ágyra.A srácot látszólag meglepte ez a lépésem, de úgy tűnik megértette, amit akartam. Magához rántott és megcsókolt. Örülök, hogy meg tudtuk beszélni a dolgokat tegnap. És én még azon aggódtam mit tegyek, mikor az elejétől ezt kellett volna. Bárhogyan is lesz majd később, örülök, hogy ezt a döntést meghoztam!

THE END ?

♥ ♥ ♥ Vélemény... ♥ ♥ ♥

Sziasztok !Segítségeteket szeretném kérni valamiben... Mostanában azt vettem észre, hogy kissé megváltozott az írásstílusom, és nem tudom, hogy annak az egy évnek tudható be ami eltelt és kissé jobban belejöttem a dologba, vagy csak teljesen máshogy fogom fel az egész írást, de ez most lényegtelen... Hatalmas nagy köszönettel tartozom nektek mindenért... A sok jó komment, és a több mint 13 ezer oldalmegjelenítés valami hihetetlen. Ma egy kérdéssel fordultam hozzátok, mert nagyon nem vagyok biztos magamban. Nagyon örülnék ha néhány kedves olvasómtól kapnék egy kis kritikát, hogy ő konkrétan miként vélekedik az írásaimról. Nagy erőt adna egy ilyen kritika akár pozitív, akár negatív jellegű, mert én szeretném tudni, ti mit szerettek, és mit nem szerettek a blogban és szeretném minél élvezhetőbbé tenni számotokra az egészet. Ha már itt a lehetőségem kiadni magamból mindent, azt is kötelességemnek érzem elmondani, hogy mikor a blog indult el sem mertem volna képzelni, azt ahol most tartok és ez nem az én érdemem, hanem a tiétek. Ti támogattatok és ösztönöztetek, hogy írjak, hogy fejlődjek. Nagyon-nagyon hálás vagyok mindenért és imádlak titeket. És most mindenki kap egy virtuális ölelést tőlem :

Szóval csak ennyit szerettem volna, ha van egy kedvenc részetek a blogból tudassátok velem, melyik az, mert az rettenetesen sok erőt ad nekem és minél hamarabb kaptok új részt! Az új részben találkozunk. Csók nyuszikák. ♥

31. rész - Édes a bosszú!

Figyelem ! Az előző részekben már olvashattatok ilyesmiről, de ez most más lesz... Erotikus részleteket tartalmazó rész következik, szóval fiatalabbak csak saját felelősségre olvassák! Nem akarom összetörni a lelki világotokat, ezen felül, ha valaki úgy dönt, hogy ez a rész nem neki való akkor sem fog a sztori sokat elütni és nem fog neki hiányozni egy rész sem belőle, ugyanis csak gyorsan leteker a bejegyzés aljára és ír egy kommentet, hogy szeretné tudni, miről marad le és szépen leírom, ha kell... Persze kötelességemnek érzem kitenni a 18-as karikát, tehát...

Minden ment a megszokott módon, annyi kivétellel, hogy Debit is bevettük a kis csapatunkba. Castiel kezd megbékélni a gondolattal, hogy Debi már hozzánk tartozik és kezdi elismerni, hogy az exe igen is képes megváltozni. Rengeteg átlagos napot szenvedtünk végig az iskolában, de van egy ami kicsit eltért ettől, ezzel megváltoztatva a hangulatom az elkövetkezendő napokon. Ezt a napot fogom elmesélni ebben a részben.
Átlagos napra ébredtünk, egyre jobban tűzött a nap, ebből következőleg a napok mennyisége a vakációig arányosan csökkent a ruhák számával és hosszával. A lányok mind miniszoknyákban, néhol nagyon rövid nadrágokban voltak, néhol pánt nélküli, néhol rövid ujjú haskidobós felsőkkel. Én sem igazán lógtam ki a sorból az irtó rövid fekete nacimban és tűzvörös pánt nélküli felsőmben, amit egy sima fekete-piros platformcipővel párosítottam. Mivel a nyárral együtt eljött a változás ideje, hogy egy kicsit feldobjam a kinézetem a múlt hétvégén vörösre festettem a hajamat is, ezzel valahogy még jobb összhatást nyert a mai összeállítás. Egy kicsit úgy néztem ki, mint Castiel... Nem... Ha belegondolok akkor, az egyik kedvenc blogom főszereplőjére hasonlítottam inkább a vörös hajammal és kék szememmel. Na úgy érzem kellő mennyiséget magyaráztam a semmiről időhúzás szempontjából, el kéne kezdenem a napot is.
Tehát éppen beértünk az iskolába csengetésre, ami nem a legszerencsésebb időpont tekintve, hogy a tanár néha hamarabb ér be csengetésnél, de ma szerencsére egy késős napját fogtuk ki. Unalmasabbnál unalmasabb órák követték egymást, és majdnem elaludtam egyik-másikon... Szünetekben összegyűltünk valahova csoportostul a srácokkal, és az egész nap hangulata összefoglalva egész jó volt... De mivel péntek volt iskola után természetesen Deboráék nem akartak a fenekükön ülni ezért elrángattak minket "szórakozni" , ha lehet így hívni egyáltalán... Elmentünk Bowlingozni aminek természetesen az lett a vége, hogy majdnem mindenki kis semmiségen összeveszett a másikkal. Bevallom még én sem vagyok kivétel. Bántott, hogy Shu sokkal jobb nálam, ezért elég durcásan játszottam végig a játékot, de szerintem őszintén én voltam benne a legrosszabb. Hogy kompenzáljuk a  bénaságom a játékban elmentünk biliárdozni is egy kicsit, de abban sem verhettem a srácot, de még Deborát sem. Természetesen egész nap mindenkivel durcásan beszéltem, ami bevallom roppant gyerekes. Ez vagyok én emberek... Tudok én is olyan lenni, mint Castiel! Most komolyan azon vagyok kiakadva, hogy nem tudok játszani ? Érdekes, de nem sült el olyan rosszul, ahogy elsülhetett volna... Mikor mindenki hazament én egyenesen suhantam végig a folyosón ezzel majdnem fellökve Lenát, utánam futott Shu, akit persze Lena elkapott, mikor utánam kiáltott, hogy álljak már meg és, hogy nem lehetek ennyire gyerekes és persze mikor elmesélte Lenának ő röhögőgörcsben tört ki szokásához híven én pedig tovább durcáskodtam... A szobámba érve haragosan becsaptam  magam mögött az ajtót, majd egyből rázártam. Egy darabig csak idegesen járkáltam fel-alá a szobámban, majd egy hirtelen mozdulattal az egyik fordulás alkalmával lesodortam egy képkeretet az asztalomról. A kép természetesen összetört én pedig teljesen bepánikoltam, melyik képet tehettem tönkre a sok közül, ezért egyből lehajoltam felvenni a képet. Éppen azt a képet sikerült levernem, amin  még általános iskolásként ölelgetjük egymást Shuval. Akaratlanul is kitört belőlem a sírás és végiggondoltam, mit is csinálok. A semmiből problémázok úgy, mintha valami világmegváltást várnék. Mi a fenét művelek ? Magamhoz szorítottam a törött képkeretet és csak zokogtam. Kattant a zár és mielőtt feleszmélhettem volna az ajtó már nyitva is volt és Shu állt előttem. Hát persze... Adtam neki kulcsot... Hogy is képzelhettem, hogy kizárhatom az életemből, ha már teljesen befogadtam a szívembe ? Tovább szorongattam a képkeretet, amit valószínűleg észrevett és odajött hozzám megnézni mit is szorongatok olyan nagyon, de nem akartam megmutatni neki, mivel biztosan félreértené és azt hinné szándékosan törtem össze a régi emléket. Megpróbálta szépen megkérdezni mi az, de én, mint aki nem is hallja figyelmen kívül hagytam, és mikor erre ő is rájött egyszerűen kivette a kezemből a törött keretet. Nem szólt semmit, csak átölelt. Csak később szólalt meg.
-Tudom, hogy nem volt szándékos, mindenkinek vannak rossz napjai. - mondta és megpuszilta a homlokom. Én csak ránéztem könnyes szemekkel és a sírás abbamaradt. Az igazat megvallva... Féltem... Féltem attól, hogy ugyanúgy reagál majd, mint Castiel, de rá kellett jönnöm, ebben a kapcsolatban én vagyok a gyerekes... Shu addig ölelt, míg teljesen meg nem nyugodtam, majd mivel épp vacsora idő volt lementünk az ebédlőbe Lenához és immár teljes békében megvacsoráztunk. A vacsora után bementem a szobámba, de mikor becsuktam volna az ajtómat, Shu elkapta azt és jó szélesre kitárta, belépett és becsapta maga után. Semmit nem értettem, de hamar megkaptam a magyarázatot....
-Bosszút állok! - magyarázta Shu, majd a falhoz szorított és megcsókolt.
-Tetszik a bosszú. - jelentettem ki a csók után, de Shu nem hagyott többet szóhoz jutni.
-Csönd legyen ! - mondta, majd száját ismét az enyémre tapasztotta. Az eddigi leghosszabb csókunk volt. Mikor ajkaink szétváltak kapkodni kezdtem a levegőt, de többet akartam, sokkal többet. Nem is kellett sokat várnom rá, ugyanis Shu újabb csókokkal ostromozott. Egyre erősebben nyomott a falnak, majd kicsit hátrább húzódott és felkapott, én pedig a lábaimat körbefontam a derekán. Így folytattuk egy ideig, majd Shu az ágy felé vitt és ledöntött rá. Felém tornyosult és egy gonosz mosoly kíséretében csak ennyit mondott...
-Ma megkínozlak... Készülj fel... - a beszélgetés ismét abba maradt Shu pedig még mindig mohón birtokolta a szám, de ez nem volt elég. Egyik kezével támasztotta magát fölöttem, a másikkal lehúzta rólam a felsőmet. Ekkor kezdtem megérteni, amit éppen mondott. Késő felismerésem közben Shu már a nadrágot vette le rólam, így csak fehérneműben feküdtem alatta. Egy percig elhúzódott tőlem és jól szemügyre vett. A pipacsvörös arcomat próbáltam eltakarni, de ő észrevette a zavarom. A nyakam kezdte csókolgatni, majd egy halk nevetés kíséretében még egy mondat elhagyta a száját.
-Édes a bosszú. - mondta, majd egyre lejjebb kezdett csókolgatni. Le a nyakamon, a mellemen, amit időközben megszabadított a felesleges ruhadarabtól, majd egészen le a hasamig. Eszemben sem volt ellenkezni, de még csak meg sem akartam szólalni. Shu tudta, nagyon jól tudta, hogy nekem ez lesz az első. A lábfejem csókolgatta, majd egyre feljebb haladt a combomig. Gyorsan megszabadult az utolsó ruhadarabtól is. Bevallom, mindenre emlékszem, de a leírással nagyon is meggyűlne a bajom. Arra a napra mindig emlékezni fogok... Arra az édes bosszúra, amiben aznap részesültem. És épp ezért nem fogom megbánni, hogy aznap gyerekesen viselkedtem. Ez is elég gyerekesen hangozhatott, de higgyétek el, nekem teljesen megérte... Hihetetlen, hogy mennyire szeretem őt !

THE END ?

30.rész - Debi visszatér...

A gondolatmenetemből a csengő szakított ki. Rohantam ajtót nyitni, de mikor kinyílt az ajtó teljesen leblokkoltam. Az ajtóban álló hosszú barna hajú lány nem problémázott, azonnal beengedte magát. A barátom lassan kapcsolt, ezért most ért az ajtóhoz és csak bámult a lányra. Nem volt rá sok ideje, ugyanis kézen ragadtam a lányt és felrohantam vele a szobámba.

-Mit keresel itt Deborah ? - kérdeztem idegesen, de meglepődöttségemre nem ült az a gonosz vigyor az arcán. Az eddigi folytonos gonosz vigyorát felváltotta valami megbánás-féle.

-Figyelj Yuki... Én nem tudom mit csináltál velem akkor, de lehet nem is akarom tudni. Az igazat megvallva bocsánatot kérni jöttem. Tudom, nem akarsz látni, de meghallgatnál kérlek ? - a szavak megakadtak a torkomban. Bármit is szerettem volna mondani, nem tudtam, így csak némán bólintottam egyet az előttem álló lánynak.

-Tudom, nem volt szép tőlem, amit Castiellel tettem és nagyon sajnálom is. Rájöttem, hogy semmit nem ér egy kapcsolat amit csak ráerőltetünk az emberre, szóval kérlek meg tudsz bocsátani ? - kérdezte, én pedig erőt vettem magamon és megszólaltam.

-Nem neked kéne bocsánatot kérned...  Én bántottalak és ezt nagyon sajnálom. Eluralkodott rajtam a féltékenység. Ha te mindezt komolyan gondoltad és meg tudsz nekem bocsátani lehetünk még barátok ? - kérdeztem tőle. Tudtam, hogy ez a helyes. Nem rossz lány ő, csak mindig megszerzi amit akar...

-Persze ! És megígérem, hogy soha többet nem megyek Castiel közelébe ! Soha többet ! - mondta, majd megölelt.

-Ezt nem nekem kell bizonygatnod. Nem nyírnálak ki, ellenben a barátnője igen.

-Ezt úgy érted, hogy... - kerekedett ki a szeme, de nem folytatta. Félt, hogy megbánthat, ha kimondja.

-Igen. - mondtam mosolyogva. - Igazából rettenetesen gyerekes. - nevettem el magam.

-Sajnálom. - mondta.

-Ne sajnáld. Szuperül vagyok! Nem aggódom miatta. - mondtam bizonygatva az igazam.

-De nem ő volt az első szerelmed? - kérdezte értetlenül.

-Mondjuk úgy, hogy a második. - nevettem fel újra, majd látva Deb értetlen tekintetét elmeséltem neki, hogy gyerekkoromban volt egy srác, de a mostani helyzetemről semmit nem mondtam. Mivel már egyikünk sem akart megölni senkit lerángattam a földszintre, mivel csak be kéne mutatnom, nem igaz ?

-Yuki most már igazán elmagyarázhatnád, hogy mi volt ez. - mondta karba tett kézzel Shu, majd a kezemre mutatott, amivel barna hajú barátnőm kezét szorongattam.

-Az előbb úgy néztél rá, mint egy gyilkosra, most meg mosolyogva kézen fogva rohangászol vele a lakásban ? - folytatta a "vádakat" a barátom.

-Csak nem féltékeny vagy Debire ? - kérdeztem röhögve.

-De, lehet. - mondta és egy szívdöglesztő féloldalas vigyor jelent meg az arcán. Lassan odasétált hozzám, majd egy gyors csókot lehelt a számra, amit Deb csak értetlenkedve nézett.

-Mi az Yuki? Csak azt nem mondd, hogy rólam nem is meséltél neki ? - kérdezte nevetve.

-Az igazat megvallva... Debi. Ő az a srác akiről meséltem.

-De te azt mondtad, hogy az régen volt... - folytatta az értetlenkedést.

-Lehet, de azt nem mondtam, hogy most nem tart éppen. - nevettem el magam.

-Cuki... - mondta halkan Deb, hogy ne halljuk, de nem jött össze neki ezért hirtelen felé fordultam, mire elpirult.

-Most meg mi van csajok ? - kérdezte Shu, aki a jelek szerint nem hallotta barátnőm előbbi megjegyzését.

-Elmondjuk neki, vagy maradjon titok ? - másztam halkan Deb fejébe, hogy csak ő hallja.

-Mi volt ez ? - kérdezte halkan.

-Csak válaszolj már az istenért aztán elmondom! - utasítottam gondolatban, mire ő csak bólintott egy aprót és hátrább lépett, jelezve, hogy ő nem szeretné közölni a barátommal a dolgokat.

-Tetszel neki. - mondtam a barátomnak nemes egyszerűséggel, majd Deb felé mutattam, aki teljesen elvörösödve bámulta a földet. Shu közelebb lépett hozzá és az állánál fogva felemelte a fejét.

-Ne vedd rossz néven, de nem kellesz. - mondta a szemébe hidegen Shu. 

-Shu! - szóltam közbe, mert barátom kicsit túl durván fogalmazott.

-Úgy értem... Nem vagy rossz csaj, de, mint tudod van barátnőm. - mondta, majd megragadta a karom és közelebb húzott magához és átkarolt. Gyorsan egy puszit nyomott az arcomba, amire csak elmosolyodtam.

-Áh, ne aggódj miatta. - mondta mosolyogva a barátnőm.

-Akkor szuper. - mondta Shu és egy újabb puszi után a szobája felé vette az irányt. Mi Debivel valami új szórakozóhelyről beszélgettünk, mikor hirtelen előugrott Lena.
-Buli ? Én is megyeeeeeeeek ! - ordította, Deb meg ismét elképedt.
-Két Yuki van ? Nem elég egy ? - kérdezte nevetve.
-Ja, Lena vagyok, Üdv. - mondta és kezet nyújtott Debnek.
-Deborah. - mutatkozott be mosolyogva Deb is. Kis ismerkedő beszélgetés  után megint csöngettek.
-Ma nem bírtok kicsit megállni ? - kérdeztem viccelődve, ugyanis ma már a második csengőszóra kellett sietnem. Kinyitottam az ajtót, és vörös exem lépett be rajta.
-Yuki, segítened kell kicsit. - mondta.
-Ki az ? - kérdezte Deb és Lenával közelebb jöttek ám mikor testvérem meglátta a vörös srácot elviharzott.
-Mit keres ez itt ? - mutatott dühösen Castiel Debire.
-Nem ez, hanem Deb. - mondtam felháborodva. Igazából nem ezen háborodtam fel, hanem amiatt aggódtam, hogy lassan én is csak egy "ő" leszek neki.
-Vagy úgy ! Te véded, mikor te ... - kezdte idegesen, de befejezte, mert nem merte kimondani, amit éppen akart.
-Mondd csak Castiel! Figyelünk! Áruld el neki mit tettem úő úgy sem tudja! - kezdtem mérgesen. - De, ha miattad problémánk lesz szégyent hozol a fajtádra. - figyelmeztettem alig hallhatóan szuszogva.

-Megharaptad ! - mondta, mintha nem is hallotta volna az utolsó mondatot. - Megharaptad őt, és én hozok szégyent a fajtánkra ? - kiabált tovább, nem is törődve azzal, hogy Deb még mindig ott áll.
-Hallottad. - mondtam Debnek teljes higgadtsággal. - Ezek vagyunk. Most már tudod. - mondtam.
-Mi kéne Castiel ? - kérdeztem egy hűvős tekintettel megajándékozva Castielt.
-Kifogytam a tablettákból, reméltem adsz párat, mielőtt megtámadnék pár ártatlant az utcán - mondta -, vagy a házadban. - folytatta Debre nézve.
-Szerencséd, hogy mi mindig teletározunk. - mondtam, mivel nekünk mindig rengeteg van otthon, majd megdobtam egy fekete-piros dobozzal (mivel úgy néz ki a gyógyszerünk doboza. ( ki gondolná ? :D ) ).
-Köszönöm. A mait pedig később megbeszéljük. Nem szeretném, hogy valami ex-háborút indítsatok ellenem. - mondta, majd elment.
-Yuki, mi volt ez a "fajtánk" dolog, és mi van azokban ? - kérdezte egy másik kis fekete-piros dobozra mutatva.
-Nem mondok semmit. Jelenleg minél kevesebbet tudsz, annál jobb neked. Ha egyszer szükségét érzem beavatlak. A harapást meg sajnálom, Castiel mentett meg. - mondtam bűnbánóan, majd a nappaliban ledobtam magam a kanapéra Debi pedig mellém. Egy dabarig csak szótlanul bámultunk ki a fejünkből, feldolgoztuk a történteket, majd megérkezett Shu, aki egyből észrevette, hogy valami nincs rendben, és ehhez Castielnek is köze van. Gyorsan elmondtam neki mindent mire ő csak ijedten annyit kérdezett, hogy el mondtuk-e Debnek, erre persze megráztam a fejem. Nem tudom megbízhatunk-e benne...

THE END ? 

29.rész - Ki a fontosabb ?

Reggel iszonyatos fájdalomra ébredtem, amit valószínűleg az okozhatott, hogy az este folyamán leestem az ágyról, ugyanis a földön ébredtem. Gyorsan felálltam, de vissza is szédültem. Egyrészt túl gyors volt ez nekem, másrészt sokkolt, amit felkelve láttam. Mivel valamiért nem igazán emlékeztem a tegnapi napból sokra bepánikoltam, ugyanis az ágyamon megpillantottam az ikremet és a barátomat akik egymást ölelve aludtak el. Na jó lehet, hogy én reagáltam túl, de akkor is egy kicsit rosszul esik. Mivel nem igazán szerettem volna ezzel fogalalkozni, kimentem a konyhába és csináltam kávét mindenkinek, mivel néha-néha azt is kell. Visszamentem a szobába és letettem a kávékat az éjjeli szekrényre. A sajátomat iszogatni kezdtem és figyeltem ahogy ébredeznek. Kicsit zavart, de nem szóltam semmit. Csak figyeltem, ahogy a barátom óvatosan végigsimít a még félálomban lévő testvérem arcán. Erre persze már Lena is felkelt. Mikor Shu közelebb kúszott, hozzá, hogy megcsókolja a szívem kihagyott egy ütemet. "Nem!" - jött a fejemben a segélykiáltás, de csak néztem és egy hang sem hagyta el a számat.
-Nem! - visszhangzott a gondolatom Lena szájából. Shu értetlenül nézett rá, majd felálltam. Hirtelen mind a ketten rám néztek. Mind a ketten teljesen vörösek voltak.
-Én... Én... Nem tudtam... Azt hittem, hogy... - kezdett magyarázkodni a barátom.
-Nem akartam megint... Úgy tűnik csak átok vagyok neked. - mondta szinte zokogva Lena.
-Ugyan már. Félálomban sok mindent csinál az ember. Aztán meg... Ikrek vagyunk nemde ? - mosolyogtam rájuk.
-Látod, Lena... Többek közt ezért szerettem bele Yukiba. - mondta elégedetten Shu és felkelt az ágyból. Azzal az elégedett, de halálcuki mosolyával odasétált hozzám, majd gyors csókot lehelt a számra. Engem elfogott az a jóleső érzés, ami minden alkalommal. "Egyszerűen imádom ezt a srácot."- gondoltam magamban. "Én is." - hallottam Lena felől, aki hirtelen másfele nézett, majd kisétált a szobából. A két szó még mindig vízhangzott a fejemben, ebből is észre vettem, hogy Lena nem mondta ki hangosan.
-Mindjárt jövök. - mondtam, majd gyorsan elrohantam Lena után. Mikor megtaláltam a fürdőben volt a mosdó felé hajolva, arcáról csöpögött a víz.
-Lena.
-I...Igen ? -kérdezte zavartan.
-Jól hallottam? - kérdeztem halkan, mert féltem a választól.
-Sajnálom... Én csak... Beleszerettem... - mondta és fájdalmas arccal nézett rám. Én odamentem és megöleltem. Látszólag nagyon meglepődött.
-Ha tényleg így érzel, mondd el neki. - tanácsoltam együttérzően, amitől még jobban meglepődött.
-Miért ? - kérdezte.
-Lena... Tudnia kell... Ez nem az én választásom, hanem az övé. Én nem fogok egyikőtökre se neheztelni, ha a közeljövőben összejöttök. - mondtam.
-Te vagy a legjobb! - mondta és megszorongatott, majd szaladt vissza a szobába. Szélsebesen ott teremtem és figyeltem ahogy Lena ügyetlenül szerelmet vall a barátomnak, majd megcsókolja. Shu egy ideig csak meglepetten áll, majd egy gyenge mozdulattal távolabb tolja magától Lenát.
-Figyelj... Én sajnálom... De Gyerekkorom óta a testvéredet szeretem, és most sem változott. - mondta Shu, miközben bánatos arccal nézte Lenát, majd hirtelen rám nézett. Meglepődött az elégedett arcom láttan. Nem, nem azért voltam elégedett, mert engem választott, hanem azért, mert Lenának sikerült. Lassan odasétáltam és megöleltem a hugomat.
-Sajnálom, de jobb, ha tudja...  - mondtam, de ezen Shu még jobban meglepődött.
-Te tudtad ? - kérdezte.
-Persze. Az én tanácsomra vallotta be. - mondtam, miközben még mindig Lena hátát simogattam.
-Semmi baj. Tudtam, hogy semmi esélyem. - mondta Lena mosolyogva és egy könycsepp folyt végig az arcán.
-Szerzel te nálam százszor jobbat is. -biztatta Shu is Lena pedig letörölte a könnyeket az arcáról. Mikor kissé megnyugodott mindenki ment a dolgára. Én egy kicsit szomorú voltam, mivel megbántották a hugomat, de azért is szomoru lettem volna, ha engem bántanak meg. Mégis mi a helyes most? Lenának biztos fáj minket látni. De én vele akarok lenni... Mit tegyek ? Ezernyi megválaszolatlan kérdés keringett a fejemben. Talán most jött el az idő, amikor választanom kell a testvére és a szerelmem között... Mit tegyek?

THE END ?

28.rész - Vámpírkodás és tesó visszatér

-Te ... - kezdte el Castiel.

-Hallottad... - folytattam.

-Az egészet ? - fejezte be végül a gondolatmenetet Ivi.

-Azt hiszem lebuktam. - mosolygott a barátom. - De miért baj ez, hisz Amber is tudja már nem ?

-Tudja, de most ő is vámpír akar lenni...  - mondtam szomorkásan.

-És ez miért baj ?

-Azért mert ez nagyon kockázatos. Ha egy kis ideig is elvesztem az önuralmam megölhetem !  - mondtam kétségbeeseten és egy könnycsepp folyt végig az arcomon.

-Nyugodj meg nem lesz semmi gond. - jött oda Shu és megölelt.

-Te ezt nem érted. - kezdtem el zokogva. - Nem akarok ártani neki.

-De te örök életet adhatsz neki ! gondolj csak bele. Ne azon agyalj, hogy mi van akkor ha nem fog menni... Menni fog és ez a lényeg! - biztatott.

-De még ha sikerül is... Szenvedni fog. Az első pár hétben kontrollálhatatlan lesz. Minden áron ölni akar majd. Ez így sehogy nem jó...

-Castiel azt mondta a tisztavérűeknek hatalma van nem ?

-Igen. A vámpírok többnyire engedelmeskednek a tisztavérűeknek. Persze ez alól is vannak kivételek.

-Ha Amber is egy lesz közületek ő is engedelmeskedni fog neked, mivel még nem lesz annyi ereje, hogy ellenálljon. - magyarázta.

-Honnan tudsz te ilyeneket ? És miért karod ennyire, hogy Amber vámpír legyen ?

-Azzal neki is segítenél és magadnak is. Gondolj bele. Ő halhatatlan lenne és mindig lesz valaki melletted.

-Igaza van! - szólt közbe Amber. - Segítenék amiben tudok és nem hátráltatnálak.

-De Amber mi van Nataniellel ? Azt hiszed nem venné észre ?

-Észre venné talán, de megpróbálom legjobb tudásom szerint titkolni. Kérlek.

-Amber, hetekig kezelhetetlen leszel.

-De...

-Mindenkinek feltűnne ha annyit hiányoznál a suliból.

-Jól van megértettem. - mondta szomorúan a szöszi.

-De hé. Majd ha lesz rá megfelelő alkalom. - mondtam.

-Köszi. - mondta most már mosolyogva.

-Na de ne üljünk már itt. Nyomasztó ez a hely! - mondtam és felpattantam az ágyamról.

-Oké menjünk. - mondták kórusban. Mint kiderült a tanításnak már vége volt, ezért tudott mindenki itt lenni és mehettünk is haza. Mikor végre már otthon voltam egyenesen a konyhába mentem mivel nagyon éhes voltam. Nekiálltam egy kis késői ebédnek amíg Shu felvitte a dolgainkat az emeletre. Csináltam egy kis rántottát... Eddig terjed a főző tudományom jelenleg. Nagyon fáradt voltam és leginkább egy kis pihenésre vágytam. Már majdnem kész voltam amikor két kezet éreztem a derekamon. Hálásan simultam a barátom karjaiba. Lassan csókot nyomott a számra, majd elhúzódott tőlem. Az arcomra kiült egy eltörölhetetlen mosoly és így fejeztem be az "ebédet". Gyorsan tálaltam, majd leültem a barátom mellé. Miután elfogyasztottuk az adagunkat felmentünk a szobámba.
-Szerinted jó ötlet ez ?  - kérdeztem rá óvatosan és csak remélni tudtam, hogy Shu veszi a lapot és nem kell elmondanom miről beszélek.
-Szerintem nem rossz ötlet... Gondolj bele. Nem lennél egyedül.
-De Shu... Hisz most sem vagyok egyedül. - mondtam értetlenül.
-Persze, hisz ott van Castiel igaz ? - kérdezte kissé gúnyos hangsúllyal.
-És Lysander, és a családom.
-Értem. Tedd amit jónak látsz. - mondta, de ekkor már semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni az arcáról.
-Most haragszol ? - kérdeztem rá óvatosan.
-Nem. - mondta és lehajtotta  a fejét.
-Hé. - vettem két kezem közé az arcázt és emeltem fel, hogy lássam. -Újra együtt vagyunk, és amíg itt vagyunk egymásnak nem lehet semmi gond nem igaz ? - kérdeztem mosolyogva. Shu egy ideig csak engem nézett, majd mikor újra szóra nyitottam volna  a szám, hogy mondjak még valamit egy csókkal elhalgattatott. Először kicsit meglepődtem, mert nem számítottam erre a reakcióra. A csókot az ajtó nylása törte meg. Lena lépett be az ajtón, mi pedig azonnal szétrebbentünk.
-Öhm... Bocsi... Nem akartam zavarni...
-Öhm... Izé... Nem zavarsz... - mondtam, majd felálltam és az ajtónál álló tesómhoz sétáltam - Hiányoztál. Milyen volt a tábor?
-Szuper volt! - lelkesedett fel a lány, majd hirtelen visszatért a jelenbe. - De ez micsoda ? Te nem ? Vagy mi?
-Öhm... Hosszú sztori... - mondtam, de ő nem hagyta ennyiben és faggatni kezdett és végül mindent kiszedett belőlem. Sokat beszélgettünk és megbeszéltük, hogy nézünk valami filmet. Horror mellett döntöttünk, mert azt mind szeretjük, bár Lena kicsit fél tőlük. Mivel a filmet már korábban elkezdtem nézni és láttam is az elejét kimentem popcornt csinálni, de mire vissza értem Lena Shu-t ölelgette. Halkan léptem be az ajtón, nehoyg még jobban megijesszem az ikremet, de mégis sikerült. Lena egy hatalmasat sikított és megszorította a barátomat, aki már így is alig kapott levegőt.
-Te akkor is megijedsz, ha tükörbe nézel ? - kérdeztem nevetve.
-Ez nem vicces ! Te is tudod, hogy parás vagyok! - mondta durcásan, majd hirtelen elengedte a barátom. - Bocsi... - suttogta lesütött szemmel bár nem tudom, hogy Shunak, vagy nekem szólt-e a bocsánatkérése.
Mi csak elnevettük magunkat, majd felmásztam az ágyra hozzájuk és néztük a filmet. Mikor vége lett megnéztünk még egyet, de mivel elég késő lett el is aludtunk.

*****Bocsi, hogy rövid lett, de már félkész a következő :) Kitartás ! :* *****

27.rész - Amber tudja ?

♥♥♥♥♥
Sziasztok nyuszikáim! Ismét hatalmas késéssel hoztam az új részt és ne haragudjatok rám nagyon az unalmas részek miatt csak betegen az ember nem olyan aktív, de sajna csak most van időm. Szeretlek titeket és köszönöm, hogy kitartotok mellettem! ♥
♥♥♥♥♥
Az óra lassan és unalmasan telt és mivel nem volt kedvem a tanárra figyelni, inkább a barátomat szórakoztattam... Végig beszélgettük az órát, de nem bírta elkerülni a figyelmemet, hogy Ivi egész órán minket figyel, ezért szünetben odamentem hozzá.
-Yuki, szia! Mi van veled ? - kérdezte.
-Velem semmi, de van egy olyan érzésem, hogy veled igenis van...
-Ezt meg hogy érted ?
-Elkaptam párszor a pillantásodat. Láttam, hogy végig minket figyelsz. Miért ?
-Csak... Bűntudatom van Castiel miatt oké ?
-Ugyan már ! - nevettem a barátnőmre. - Nekem itt van Shu... Hiszen tudod mit mondanak... Az első szerelem soha nem múlik el.
-De mindig véget ér, Yuki...
-Emiatt már nem aggódom. Egyszer már "vége" volt.
-Te tudod... Remélem boldog leszel vele. - mosolygott rám bíztatóan a barátnőm.
-Biztosan. - mosolyogtam én is. - Hiszen te is tudod, mennyire szeretem!
-Csak nem rólam van szó ? - karolt át hátulról Shu.
-De, rólad. - nevettem.
-Kifogytatok a témából ?
-Nem mintha ez nem téma lenne.
-Oké, nyertél ! - mondta nevetve és mellém lépett. Én felé fordultam és megcsókoltam.
-Na én nem is zavarnám a szerelmes párt. - kuncogott Ivi és ellépdelt.
-Szóval ennyire hiányoztam, vagy csak meg akartál szabadulni a rajongó táborodtól ? - kérdeztem a barátomtól.
-Mind a kettő. - válaszolt és gyors csókot nyomott a számra.
-Fiatalok... - hallottam a hátam mögül a tanár úr gúnyos hangját.
-Mi a baj tanár úr ? Ennyire szerelem-ellenes ? - kuncogtam a tanáromat nézve.
-Hát nem nyilvánvaló ?
-Értem én tanár úr, hogy ön egész életében szingli volt, de ezt nem kell eltanulnunk magától. - nevetett a barátom a tanár úrra majd hosszan megcsókolt. Éreztem a pillangókat a hasamban. Csodálatos érzés töltött el. Mikor elváltunk és megláttuk a tanár ideges arcát hangosan nevetni kezdünk.
-Azt hiszem most feldühítettük. - nevettem a barátomra.
-Fel ám. - hallottam az ismerős hangot  a hátam mögül.
-Amber! Szia! - néztünk egyszerre a szőke lányra.
-Sziasztok ! - mosolygott  a szőkeség.
-Benne voltál az álmomban ! - nevettem el magam.
-Csakugyan ? Miféle álom lenne az ? Rémálom ? - poénkodott a szöszi barátnőm.
-Nem éppen.
-Értem. És a tanár úr min is akadt ki ennyire ? - kiváncsiskodott a barátnőm.
-Hisz te is tudod milyen szerelem-ellenes. - nevettem el magam.
-Ti meg szándékosan húztátok az agyát igazam van ?
-Eltaláltad barátném. - nevettem.
Még egy darabig beszélgettünk majd becsöngettek. Minden órán ugyan az. Unalmamban a barátomat szórakoztattam vagy netán a barátnőimmel leveleztem át az egész osztályon. A szünetek unalmas egyhangúak voltak amíg... Épp sétáltam a folyosón és Shu felé tartottam amikor hirtelen minden elmosódott és a talaj kicsúszott alólam. M... Mi ez? Nehezen, de még ki tudom nyitni a szemem és látom, ahogy Shu áttörekszik az őt körülvevő lánykoszorún és hozzám szalad. Mindenki körbeáll. nem látok mást. A szemhéjam ólom nehéz lett és megszűnt a kép és a hang. Csak a sötétség maradt és én megijedtem.
Kissé magamhoz tértem, de nem tudtam hol vagyok. Feküdtem egy ágyon és valaki foga a kezem. Ajtó nyitódást hallottam és tűsakrú kopogását. Egyre közelebb jött majd megszólalt.
-Mi van vele ? - hallottam meg Amber rekedt hangját.
-Elájult a folyosó közepén. - hallottam meg a barátom hangját.
-Shu... - nyögtem ki nagy nehezen és nehezen a szememet is kinyitottam.
-Úr isten Yuki! - Annyira aggódtunk ! - szorította meg a kezemet Shu.
-Jól vagyok... Vagyis jól leszek.... Nem tudnátok szólni Castielnek vagy Lysandernek ? - kérdeztem félve.
-Miért épp nekik ? - lepődtek meg mind a ketten...
-Mind a ketten ... azok... - mondtam és reméltem megértik.
-Értem már... Megyek és szólok nekik. - mondta Shu és elfutott.
-Yuki... Én ezt nem értem ... Mi van velük ? - kérdezte Amber.
-Csak... Olyanok mint én...
-Ézt hogy érted ? - értetlenkedett tovább.
-Van egy bizonyos "betegségünk" magyaráztam a lehető legfinomabban a barátnőmnek.
Nem sokkal azután Castiel lépett be az ajtón. Leült az ágyam mellé.
-Yuki, eszednél vagy ? - kérdezte. - Mikor vettél be utoljára "olyan" tablettát?
-Nem tudom... Két hete ? - inkább kérdeztem mint mondtam.
-Yuki LEGALÁBB hetente egyszer kell! - fogta a fejét.
-Tudom... Csak elfelejtettem...
 -Hogy lehetsz ilyen felelőtlen ? Ha még egyszer ez lesz akkor ki kell vizsgálniuk és rájönnek !
-Most azt mondtuk a nővérnek, hogy csak nem ittál és ettél eleget és ez már előfordult. Ne feledkezz meg róla ! Tessék vedd be. - mondta és a kezembe nyomott egyet a saját tablettái közül.
-Köszi. - mondtam és bevettem a tablettát. Küldtem egy hálás mosolyt Castielnek. Éreztem, hogy nem intéztem el az üget ilyen könnyen. Amber kérdőn nézett rám és nem hazudhatok neki. Ivi toppant be a szobába és azonnal odafutott hozzám.
-Yuki jól vagy ? - kérdezte. - Mi a baj?
-Ne aggódj, nem nagy dolog. Ennél van egy nagyobb gondom is. - mondtam majd Amberre néztem.
-Elmondjam én ? - kérdezte a barátnőm.
-Nekem kell.
-Ugye nem gondolod, hogy kiadod neki a titkunkat ? Yuki, eddig az ellenséged volt. - mérgelődött Castiel.
-Miattad Castiel! Szerelmes volt beléd ezért akart eltávolítani !
-De...
-Nem...  Itt nincs de...
-Hahóóó... Milyen titok??? - kíváncsiskodott Amber.
-Ez nem betegség Amber. - mondtam és a kezeimet bámultam.
-Akkor mi a fészkes fene ? Csak úgy magától nem lesz rosszul az ember és a tabletták...
-Megígéred, hogy nem mondod el senkinek ? - kérdeztem.
-Persze, hogy meg! - Ígérte, tehát nem volt mit tenni.
-Castiel... - ahogy kimondtam a nevét bólintott és egyszerre kieresztettük a fogainkat ezzel felfedve a nagy titkot Amber előtt.
-Ne szívassatok már ! Ez biztos csak valami vicc ! - nevetett a szöszi.
-Nem, ez nem az.
-Bizonyítsd be! - mondta, most már halál komolyan.
-Hogyan , Csapoljak meg valakit, vagy öljem meg ? - kérdeztem hitetlenkedve mert el sem tudtam képzelni, hogy máshogy tudnám bebizonyítani neki az igazamat...
-Én is vámpír akarok lenni. Változtass át ! - mondta én pedig megijedtem...
-Nem ! Nem, nem és nem ! - ordítottam és ráztam a fejem mint valami őrült.
-Ugyan miért nem ?
-Kockázatos rád nézve...  Meg is ölhetlek, ha nem tudok leállni.
-Vállalom a kockázatot. - mondta magabiztosan.
-Castiel... Mit tegyek? Ez nem megy! - mondtam és sírni kezdtem...
-Yuki... A szüleid nem mondták ?
-Mit ? - kérdeztem értetlenül.
-Már értem. Yuki... Tudtad ugye ?
-Mit ?
-Hogy én nem vagyok... -
-Tisztavérű. - fejeztem be a mondatát.
-Pontosan. De te ezt honnan tudod ? - kérdezte.
-Éreztem. - vágtam rá simán.
-És azt tudtad, hogy csak a tisztavérűek érzik meg ezt? A tisztavérűeknek nagy hatalma van és hatalmas önkontrollja. És persze valakit átváltoztatni is csak egy tisztavérű tud. Én csak ölni tudok, de te halhatatlanságot tudsz adni az embereknek !  - mondta Cast biztatóan és rám mosolygott.
-Én... Nem is tudtam, hogy...
-Szerinted miért hagytam rád ? Viktort is és Deborah-t ? Tudtam, hogy te tudod kontrollálni magad, de én elvesztettem volna a fejem és megültem volna őket. Képes vagy rá! Ha te ezt komolyan gondolod nem állhatok egy tistavérű útjába.

*Shu szemszöge*

-Átváltoztatni is csak egy tisztavérű tud. Én csak ölni tudok, de te halhatatlanságot tudsz adni az embereknek !  - hallottam Castiel hangját. Nem értem a helyzetet, de ha kicsivel többet szeretnék tudni az nem olyan nagy baj igaz ?
-Én... Nem is tudtam, hogy...  - dadogott Yuki. Úgy tűnik fél. Vajon mi ez az egész ?
-Szerinted miért hagytam rád ? Viktort is és Deborah-t ? Tudtam, hogy te tudod kontrollálni magad, de én elvesztettem volna a fejem és megöltem volna őket. Képes vagy rá! Ha te ezt komolyan gondolod nem állhatok egy tisztavérű útjába. - ekkor állt össze a kép. Yuki egy tisztavérű aki ha jól értelmezem képes vámpírrá változtatni bárkit. Castiel pedig úgy lett átváltoztatva. De miért ? Bementem az ajtón és mindenki elhallgatott.
-Mi az ? Úgy néztek rám mint aki szellemet látott. - nevettem rájuk.
-Te ... - kezdte el Castiel.
-Hallottad... - folytatta Yuki.
-Az egészet ? - fejezte be végül a gondolatmenetet Ivett.
-Azt hiszem lebuktam. - mosolyogtam, bár kicsit kínosan éreztem magam. Hogy is hihettem, hogy átverem a vámpírokat, mikor azok megérzik a jelenlétem?

THE END ?

26.rész - Extra ;)

♥♥♥♥♥

Sziasztok nyuszikáim ! :3 Nagyon szépen kérlek, ne haragudjatok a késésért, meg azért se, hogy nem lett lyan sokkal hosszabb ez a rész, de mostantól próbálok egyre több időt az írásnak szentelni, de mindeki tudja, hogy a nyolcadik év elég kemény, szóval ne haragudjatok... Szeretlek titeket! Ezer puszi és jó olvasást nyuszikáim :*(Ja és a főnyuszikám Ivi, ne haragudj, hogy ennyit kellett várnod, de tudod, hogy imádlak ;) )

♥♥♥♥♥

Felnéztem az égre... Szép időnk van... Percekig csak bámultam felfelé a gyönyörű szép eget kémlelve... Teljesen belefeledkeztem és nem figyeltem semmi másra amíg Shu nem jött oda hozzám...
-Valami baj van ? - kérdi.
-Nem ... Semmi ... Miért ?
-Csak aggódtam.
-Miattam egy percig se fájjon a fejed! - kacsintok rá.
-De ha valami baj lenne elmondanád ugye ?
-Persze, hogy elmondanám.
-Akkor jó! Nem szeretném, ha bármit is eltitkolnál előlem oké ?
-Oké!
-Jó kislány!- mondta egy mosoly kíséretében és egy puszit nyomott az arcomra.
-Kikérem magamnak ! - hisztiztem mosolyogva - Én nem vagyok kislány !
-Jó, jó értettem! Csak ne egyél meg ! - tette fel védekezőn a kezét.
-Ó igen ? - nevettem rá. - Pedig éppen azt terveztem. - mosolyogtam, majd megcsókoltam. Kicsit meglepte a dolog, mivel még soha nem tettem. Régen nagyon visszahúzódó voltam, most pedig a Castieles ügy miatt gondolhatta.
-Yuki, te... - kezdte, mikor elváltunk egymástól. - Te tényleg megváltoztál... - mondta ki végül. Nem tudom ezt most hogy érti...
-Ez tetszik! - jelenti ki egy mosoly kíséretében és most ő csókol meg engem.
-Te viszont semmit nem változtál ! - mondom neki mosolyogva. - Még mindig megkapsz mindent, amit akarsz. - Válaszolni már esélye sem volt, mivel a barátai szóltak oda neki...
-Shu! Megint szédítesz valami csajt ? Nem unod még ?
-Őt soha nem fogom megunni ! - szólt vissza Shu és látszólag ez meglepte a srácokat, mivel közelebb jöttek.
-Mi a nyavalya ütött beléd, ember ? - ordította az egyik haverja.
-Valamiről lemaradtam ? - kérdeztem zavartan.
-Csak Shu akárhány csajjal flörtölt mindet koppintotta, mivel ő egy exét szereti még mindig. - mesélte az egyik. - Valami Yuki.
-Nahát, David, jó sokat tudsz ! Ez mind szép és jó, de nem is ismersz meg ? - húztam el a számat a fiúra nézve.
-Te... Honnan tudod a nevem ? - kérdezte Dave értetlenül.
-Dave, hisz mi mind egy általánosba jártunk mind.  - mondta Shu magyarázatképpen.
-Én vagyok az, Yuki! Meg sem ismertél ? - szomorodtam el.
-Na neeeeee! De rég nem láttalak ! - mondta Dave elképedve.
-Eléggé. Meg egyébként is rengeteget változtam...
-Hát igen! - nevetett fel a srác. - Akkor még utáltad a szőkéket, mert beképzeltek!
-Hááát... Most én is beképzelt szöszi lettem... - nevettem rá.
-Nem zavarok ? - szólt közbe Shu.
-Csak nem féltékeny vagy ? - néztem a durcizó barátomra. -Ez nagyon aranyos !
-Nem vagyok féltékeny ! Aranyos meg végképp nem! - durcizott tovább Shu.
-Mondj amit csak akarsz, nekem akkor is aranyos vagy! - mondtam, majd megcsókoltam.
-Fáradt vagyok ! Menjünk haza! - mondta Shu és megfogta a kezem.
-Menjünk! - vágtam rá. Elköszöntünk a haveroktól és már útnak is indultunk haza. Szótlanul sétáltunk hazáig. Otthon Shu úgy döntött megy lezuhanyozni, én pedig ledőltem az ágyamba és a plafont bámultam. A szemem egyszer csak lecsukódott és elaludtam... Arra ébredtem, hogy csengetnek, és egyből mentem ajtót nyitni. Castiel állt az ajtóban. Kidörgöltem az álmot a szememből és reméltem, hogy csak képzelem, de nem így volt. Castiel egy csokor rózsával a kezében állt előttem és rengetegszer bocsánatot kért. A szemében láttam a szomorúságot és a bűnbánást. Mit kéne tennem ? Meg kéne bocsátanom neki ? Elbeszélgettünk, és a végén arra jutottunk, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt. Mivel Shu nem látta értelmét, hogy tovább rontsa a levegőt összecuccolt és egy haverjához költözött. Castiel és én együtt töltöttük az estét. A részleteket nem igazán boncolgatnám, hiszen úgy is mindenki tudja miról van szó. Másnap Castiel egyenletes szuszogására ébredtem. Gyorsan kikeltem az ágyból és a konyha felé vettem az irányt. Megreggeliztem és Cast reggelijét is bevittem hozzá. A fiú még békésen aludt, de ha nem keltem fel száz százalék, hogy elkésünk. Egy csókkal ébresztettem a barátomat, majd hagytam enni, addig én felöltöztem. Az iskola unalmas volt, mint mindig. Szünetekben Kikával, Ivivel és Amberrel beszélgettem. Feltűnt, hogy Kikák nem igen tetszik, hogy Amberrel barátkozom, de mint egy jó barát elfogadja. Minden napom egyhangú volt, de minden nap történt valami furcsa, de megmagyarázhatatlan dolog. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Egyik nap órán rosszul lettem és a tanár hazaküldött. Hányingerem volt és állandóan szédültem. Legjobb barátnőim persze minden nap jöttek meglátogatni amíg hanyagoltam az iskola látogatását. Mikor elmeséltem, mi bajom Amber ijedten nézett rám.
-Mi a baj, Amber ? - kérdeztük a csajokkal egyszerre.
-Yuki.. Kérlek mondd, hogy nem feküdtetek le! - mondta ijedten a szőkeség.
-D... de... - dadogtam, mert hirtelen jött ez az intim kérdés...
-Istenem, ez nem lehet igaz ! Yuki, nem lehet, hogy te terhes vagy ? - kérdezte Ivi és Kika egyszerre.
-Talán ? - már én sem voltam biztos magamban. - Minden esetre holnap elmegyek orvoshoz.
Ezzel lezártuk a témát és már csak azt tárgyaltuk ki, hogy mi volt az iskolában és egyéb unalmas témákat boncolgattunk. Mikor a csajok hazamentek Castiel is megjelent. Nem akartam vele beszélni. Nem tudtam volna elmondani neki, ha valóban terhes vagyok ... Én ... Én még nem akarok gyereket ! De ha elvetetem az gyilkosság. Mit csináljak ? Mindent elcsesztem. Castielre még csak ránézni is kínos volt nekem, így hatalmas kő esett le a szívemről, mikor elment. Másnap elmentem a nő gyógyászhoz megbizonyosodni róla, hogy terhes vagyok-e vagy sem... Minden bátorságomat összeszedve léptem be a rendelőbe, mikor sorra kerültem. Mint kiderült a szöszik okosabbak, mint hinnénk. Ambernek igaza volt. Ettől tartottam. Én nem tudom mit csináljak ! El kell mondanom Castielnek ... Mikor már hazafelé tartottam pötyögtem Castnak egy SMS-t, hogy ma szeretnék vele beszélni ezért jöjjön el hozzám. A csajok is kaptak egy-egy "Igazatok volt!!! Most mit tegyek??? O.o" SMS-t. Mikor Cast megérkezett sírva borultam a nyakába. Nem értette, miért. Nem is kérdezte, csak próbált megnyugtatni. Mikor már többé-kevésbé megnyugodtam, elmondtam neki az egészet.
-Mi ? - kérdezte értetlenül. Az arcáról semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni.- Ez most komoly ?
-Igen. - nyögtem ki alig hallhatón.
-Hogyan lehet nekünk gyerekünk ? Biztos, hogy nem az enyém ! Tuti, ogy azzal a pojácával is ágyba bújtál és a gyerek is az övé !!! Ha ezzel akarod biztosítani, hogy melletted legyek tegyél le róla ! - ordított Castiel. Teljesen kiakadt. - Az isten szerelmére, te szándékosan tolsz ki velem ?!? - kiabált Cast. Ajtó nyitódást hallottam és megláttam amint a szőke barátnőim jöttek velem szembe. Meglátták, hogy sírok és egyből Castielt támadták.
-Ha Yuki miattad sír azt megkeserülöd! - morgott Ivi.
-Nem érdekeltek ! - mondta Castiel majd kiviharzott a házból én pedig keservesen sírtam. Örültem, hogy ott vannak velem a barátnőim. Múltak a hetek és a hasam is nőni kezdett, így az iskolába járást is hanyagoltam. Egyik nap Dave jött el hozzám. Látszólag feldúlt volt és mesélni kezdett.
-Shu kórházban van ! Elütötte egy autó! - újságolta a srác én pedig egyből öltöztem és futottam a kórházba Dave-el az oldalamon. Mikor, már a szobájában voltunk én sírva borultam az eszméletlen barátom ágya fölé. Keservesen sírtam és nem akartam elhinni. Miért történik ez velem ? Miért pont velem ? Miért pont most ? Miért ?!? Teltek a napok, a hónapok és egyedül voltam. Furcsa, de nem emlékszem mi történt. Éppen Shut készültem meglátogatni a kórházban, mikor Dave hívott, hogy vele menjek. Együtt mentünk be tehát a kórházba. Láttam a fiún, hogy tud valamit, amit én nem így hát rákérdeztem.
-Mi az ?
-Micsoda ? - játszotta el a tudatlant Dave.
-Mi a amit te tudsz, és én nem?
-Hamarosan megtudod. - mondta és épp ekkor értünk oda. Bementem a barátomhoz és megfogtam a kezét. Már nem sírtam. Nagyon fájt így látnom, de nem szabadott sírnom. Az egyenletes csipogás megszűnt. Ne! Nem történhet ez !
-Neeeeeeeeeeeeeee ! - ordítottam.
Hirtelen Shu nyitott be a szobám ajtaján. Csak álmodtam. Borzalmas volt !
-Mi a baj ? Rosszat álmodtál ? - jött oda hozzám Shu.
-Borzalmas volt! - csak ennyit tudtam kinyögni. Shu magához húzott és szorosan ölelt, míg nyugtatóan a hátamat simogatta.
-Nem kell félned oké ? - nyugtatott Shu. - Én mindig itt leszek neked!
- Köszönöm ! - mondtam és egyre szorosabban húztam őt magamhoz. Az órára néztem,este tíz óra volt.
-Nyugi kicsim! Nincs semmi baj. Akarod, hogy itt maradjak, még egy kicsit ? - kérdezte kedvesen. Egy hang sem jött ki a torkomon. Bólintottam egyet és felálltam.
-Egy perc és rendbe szedem magam. - mondtam mikor már megnyugodtam. Ez az álom teljesen felkavart. Vittem magammal egy pizsamát és egy köntöst és elmentem lefürödni. Mikor már a szobámba mentem láttam, hogy Shu elaludt az ágyamban. - De aranyos ! - Befeküdtem mellé és hátulról átöleltem. Ekkor egy gyors mozdulattal megfordult és így szembe került velem.
-Ravasz vagy ! - mosolyogtam. - Alvást színleltél! De miért ?
-Kíváncsi voltam, mit tennél ? - mosolygott.
-És tetszett a reakcióm ? - mosolyogtam.
-Tökéletesen ! - mondta, majd gyengéden megcsókolt. Halványan elmosolyodtam és arra gondoltam... Jól döntöttem.
-Min töröd a fejed ennyire ? - kérdezte a barátom mosolyogva.
-Rajtad.
-És ? Mire jutottál ? - kérdezte mosolyogva.
-Nem tudlak megérteni. - nyögtem, ki de folytatni nem igazán akartam.
-Mit nem értesz ?
-Minden lány oda van érted...Mégis velem vagy... Ez felfoghatatlan.
-Mert ők nem érdekelnek! Engem csak te érdekelsz!

*Eközben Iviéknél*

Feküdtem az ágyamban és bámultam magam elé. - Vajon helyes, amit teszek ? Vajon haragszik rám Yuki ? Még mindig Castielt szereti ? Castiel tényleg szeret, vagy csak Yukit akarja elfelejteni ? Megbízhatok benne ? - Elhessegettem ezeket a gondolatokat és lassan elaludtam. Reggel villámgyorsan elkészültem és már a bejárati ajtó felé is vettem az  iráyt, de mikor kinyitottam nagy meglepetésemre Castiellel találtam szembe magam aki a motorjának támaszkodott. mikor meglátott tett felém pár lépést majd ölelésre tárta a karját. Odafutottam hozzá ő pedig felkapott és megpörgetett maga körül és egy gyors csókot nyomott a számra. Elvitt a suliba motorral és egész nap együtt voltunk. Mikor Yuki a közelemben volt kissé feszélyezve éreztem magam, de mikor megláttam, milyen jól érzi magát minden kétségem elszállt vele kapcsolatban. Örültem, hogy boldog, és én is mindenkinél boldogabb voltam. Nem tudom, meddig fog tartani ez a boldogság, de ki szeretném élvezi amíg tehetem.

***

Mikor beértünk az iskolába mentem egy kicsit beszélgetni a barátnőimmel, addig hagytam Shut hadd ugrálják csak körbe a csajok. Mindig jólesik,mikor nézem, hogy próbálja lekoptatni magáról a csajokat. Megcsörrent a telefonom és mikor megláttam, hogy a hívó Madeline, a menedzserem azonnal felvettem.
-Igen ?
-Szia Yuki, ne haragudj, hogy épp most zavarlak amikor tudom, hogy éppen iskolában vagy, de szeretnélek megkérni valamire.
-Persze Madeline. Mint mondtam, bármit kérhetsz elvégre jóban vagyunk.
-Iskola után nm tudnál beugrani a stúdióba kicsit ?
-Iskola után a barátommal szerettem volna tölteni egy kis időt, de azt elhalaszthatom, ha ilyen fontos.
-Szerintem hozd magaddal, hogy megtudja, milyen tehetséges a barátnője.- mondta nevetve Madeline.
-Oké, akkor hányra legyek ott ?
-Úgy körülbelül négyre jó lesz.
-Ott találkozunk! Szia !
-Köszi! Szia ! - mondta, majd letette a telefont.
-Csak nem randid van négykor ? - jött oda hozzám Shu.
-Ami azt illeti, igen ! Egy Madelin nevű idősebb lánnyal. - nevettem.
-Ó, de jó neked! - nevetett a barátom is.
-Eljössz velem ?
-Ha szeretnéd.
-Ha nem szeretném, nem kérdezném meg.
-Akkor megbeszélve!
A nap eleje eseménytelenül telt egészen addig amíg haza nem érünk. Egyből átöltöztem és már el is indultunk. Kicsivel hamarabb értünk be, de Maldeline már szerencsémre ott volt. Odafutottam hozzá és megöleltem. Más embereknek kicsit furcsa lenne ilyen jóban lenni a menedzserükkel, de nekem így tökéletes.
-Yuki, komolyan mondom, ha nem ugrasz a nyakamba el se ismerlek! - nevetett jókedvűen Madeline.
-Hát eléggé régen találkoztunk és akkor még barna hajam volt.
-Vagy éppen kék! - nevetett még mindig.
-Igen. - nevettem már én is. - Egyébként Ő itt a barátom, Shu! - mutattam az értetlenül minket figyelő barátomra.
-Örvendek! - nyújtotta a kezét Madeline mosolyogva, mire Shu magához tért.
-Én is.  - nyögte ki de alig jött ki hang a torkán.
-Mi a baj ? - kérdeztem meglepődve.
-Még mindig nem tudom elhinni, hogy énekes is vagy.
-Pedig hozzá kell szoknod ! - nevettem rá.
-Na de beszéljük meg, amiért hívtalak és mehettek is. - szólt közbe Madeline.
-Mi lenne az ? - érdeklődtem.
-A Vocaloid amilyen felkapott volt, mos annyira lapos, és mivel úgy gondoljuk ennek semmi értelme, gondoltuk mentjük ami menthető. Van választási lehetőséged. Vagy indítasz szóló karriert, vagy egy feltörekvő banda énekese leszel. A döntés a te kezedben van.
-Hát nem is tudom. Szerinted boldogulnék egyedül?
-Szerintem biztosan.
-Egy próbát megér.
-Végül is akkor már nem kell másnak kiadnod magad. Lehetsz önmagad!
-Rendben.
-Akkor nem is tartalak fel tovább, szórakozzatok !
-Köszi Madeline! - mondtam, majd elbúcsúztunk és útnak is indultunk haza.

*

Másnap a suliban mindenhova elkísért Castiel lenéző pillantása.
-Mi bajod van velem ? - csaptam idegesen a padjára, mikor már nem bírtam tovább idegekkel.
-Annyira oda vagy meg vissza, hogy te vagy Miku, de majd meglátod! A Vocaloid mostanában nem igazán keresett, te mész a süllyesztőbe mi meg feltörekszünk! - mosolygott diadalmasan.
-Ó igazán? - nevettem rá.
-Na mi van ? Nem akarsz hinni a fülednek ?
-Á én hiszek ! Csak tudod, az a helyzet, hogy a Vocaloid nincs többé! Szóló karriert kezdek !
-Ezt te rendezted így, mert tudtad, hogy lenyomunk ! Valld be, hogy szándékosan az idegeimen táncolsz!
-Ó és még mennyire élvezem! - mondtam mosolyogva.
-Na megállj te kis... - támadt nekem Cast, és már mindenki minket figyelt. Én egy egyszerű mozdulattal ellöktem magamtól. Nem volt nehéz, mivel ő nem akart megölni ezért fékezte a benne rejlő vámpírt, én viszont nem.
-Castiel, csak nem bántanál egy lányt ? - néztem kiskutya szemekkel rá. - Egy védtelen lányt ? Nem szép tőled!
-Ugyan már Yuki ne játszd a védtelen kislányt!
-Ugye tudod, hogy ez így nem fair. - mikor ezt mondtam nem úgy értettem, hogy ő erősebb, hanem, hogy én nyugodtan vámpírkodhatok, mert a kontaktlencse miatt senki nem veszi észre, ha vörös a szemem ellentétben vele.
-Tudom hát ! De így talán igazságos lesz ! - mondta és egyenesen Shut támadta volna, de én elkaptam a felsője nyakát.
-Lassan a testtel! Miért kevernéd őt ebbe bele ?
-Igazságos harc lenne, gondolj csak bele.
-Igaza van ! - szólt közbe Shu. - Rendezzük le Castiel ! Yuki, engedd el kérlek.- engedelmeskedtem neki, de nem akartam hagyni verekedni.
-Ne reméld, hogy életben maradsz ! - mondta mosolyogva Castiel.
-Shu! Ne csináld! Ha átalakul, meg is ölhet! - mondtam neki gondolatban és úgy tűnt meghallotta.
-Hagyjuk a fenébe! - mondtam most már hangosan és átkaroltam Shu derekát ő pedig közelebb húzott magához és jó szorosan megölelt.
-Ha te ezt akarod.
-Ezt. És Castiel. Ha még mindig tombol benned a harag később lerendezzük. - mondtam és pont ekkor jött be a tanár mi pedig leültünk a helyünkre. Hosszú lesz még a nap úgy érzem...

THE END ?